Jogállam, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908 / 2. szám - A büntető-novella az igazságügyi bizottság szövegezésében

TÖRVÉN YELŐKÉSZ1TÉÜ. melyek a törvényjavaslatnak lényegesebb rendelkezését érintik s ezzel kiegészítsük azokat a közleményeket, melyekben majd ismertetőleg, majd kritikailag e törvénymünek sorsáról időről-időre beszámoltunk. I. A büntetés feltételes felfüggesztésére vonatkozó határozmányok közül a 4. §. második bekezdésébe beiktattatott, hogy az elitélésnek amaz eseteiben, mikor az nem bűntettért és nem is fogházra szándékos vétségért történik s mikor tehát az eset körülményei szerint kell határozni a felett, vajon a felfüggesztett büntetés is végrehajtandó-e: e határozás joga az utóbb eljáró bíróságot illeti. Ebből az a kétségtelenül visszás helyzet áll elő, hogy eshetőleg közigazgatási hatóság fogja liquiddé tenni a királyi bíróság által felfüggesztett büntetést. A 10. §-ban az elitéltnek terhére használható semmiségi panasznak a köre jelentékenyen megszorittatott. A törvényjavaslat szerint a kir. ügyészség csak akkor élhetett semmiségi panaszszal, ha a bíróság a büntetés végrehajtását «törvény ellenére* függesztette fel; a bizottság szövegezésében a kir. ügyészség panaszjoga azokra az esetekre szorítkozik, mikor a felfüggesztés «a törvény által kizárt esetben* történt. E pontnál legyen szabad arra az eddig ki nem emelt hézagra is figyelmeztetni, hogy a magánvádas ügyekben (akár pót- akár főmagánvádas az ügy) a felfüggesztés kérdésében a vádlott terhére még felebbezés sem használható. Azt értem s méltányolom, hogy a sértett mint ilyen, nem kap perorvoslati jogot. De hogy elütjük attól a vádló s különben felebbezésre jogosult sértettet, illiberális. Korlátlanul az elsőfokra bizni a felfüggesztést az eseteknek ezrekre menő nagy tömegében már a jogosság megóvásának érdekében nem ajánlatos. Az a felfogás, mely szerint kimondandó volna, hogy felfüggesztést rendelő ítéletben hivatalvesztés vagy politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése ki nem szabható, ujabb nyomatékos támogatást nyert az időközben a rehabititació megszervezése érdekében megindított mozgalomban. Lehetetlen helyzet, hogy előbb köztisztességi akadályt statuáljon az állam, annak daczára, hogy egyidejűleg az erkölcsi behatás iránt fogékonynak nyilvánítja a terheltet s utólag — mikor már a próbaidő sikeresen letelt s a megbocsátott botlás közfeledésbe is ment — belekényszeritve az elitéltet a delictum emlékének fölelevenitésébe. Ellenmondás az, hogy csak a főbüntetésre áll a «non avenue» azért azonban, hogy a hivatalképtelenség megállapítása is meg nem történtnek tekintessék, épen mert az mellékbüntetés volt, külön kell folyamodni. II. A fiatalkoruakra vonatkozó rendelkezéseket* tartalmazó II. fejezeten a következő módosítások eszközöltettek: * Ez a czimfelirás sem szabatos. A javaslat szövege ugyanis a «[iatalkoruak» elnevezést következetesen, sőt czélzatosan a 12—16 éves terhelteknek megjelölésére használja. A fejezet pedig felkarolja a 12. életéviiket be nem töltött egyének («gyermekkoruak»j elleni rendszabályokat is.