Jogállam, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907 / 2. szám - Szokásjog és törvényjog

SZOKÁSJOG ÉS TÖRVÉNYJOG. 89 Hasonlót rendelt Julianus császár (C. Theod. 5, 12 c 1). Szerinte a jogszokást csak akkor kell tekintetbe venni «cum nihil per causam publicam intervenit», azaz midőn az a közérdekbe nem ütközik. A római források e tételes rendelkezései a szokásjog tudományos felismerése szempontjából értéktelenek. 5. §. A szokásjog keletkezése. Minthogy a szokásjog hatályossága nem a jog parancsán, hanem lélektani kényszeren alapszik, arra a. kérdésre is, hogy mily tényeknek kell megvalósulniok a czélból, hogy egy szokásjogi szabály létrejöttéről szólhassunk: nem a jog parancsa, hanem csak lelki életünk megfigyelése adhat választ. E megfigyelés pedig arra tanít, hogy valamely szokás követésének lélektani kényszere (az ujabbaktól u. n. opinio necessitalis seu jurisi csak akkor áll be, ha: 1, a szokás általános és állandó. Altalános: ez nem azt teszi, hogy a szokást az állam minden részén mindenki követi. Mert az állam egész területére terjedő (u. n. «általános») szokásjogon kivül egyes kisebb területeken, le egészen egy-egy helység területéig is képződhetik u. n. «particularis» szokásjog. Sőt képződhetik minden helyi vonatkozás nélkül mindenféle, nem közös területen élő életkörökben is: pl. bizonyos egyházi községek, vagy hivatáskörök pl. a kereskedők stb. szokásjoga (u. n. «speciális» szokásjog ; a testületi autonómia körében képződő speciális szokásjogot sokan «observantia»-nak nevezik). De e területi vagy egyéb közös vonatkozás által összetartott életkörökön belül sem mindenki vesz szükségkép részt a gyakorlatban. Valamint a törvény tényleges uralmát nem ingatják meg egyes contraventiók, ugy a szokásjogi tétel is érvényes marad, ha egyesek be sem is tartják. De bizonyos, hogy mentül sűrűbb az ilyen ellenkezés, annál gyengébb a tétel érvénye. Mint mindennek a mi él és hat, ugy a jognak, is erősebb vagy gyengébb az életereje: egyik jogtétel — akár törvény, akár szokás — «erősebben» élhet, mint a másik. Hol van persze a határa annak, hogy valamely szabálynak «általános» követésé-