Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 7. szám - A perbeli beismerés. Irta: dr. Magyary Géza. Budapest, 1906

IRODALOM. mása nincs, vagy a mi ezzel egyértelmű, azokra nem emlékszik (79. 1. . E nyilatkozatok mindegyikének jogi természetét közelebbről vizsgálja, majd pedig áttér a perbeli rendelkezés taglalására, jelesül ama kérdés megoldására, hogy mely határok közt irányithatják a felek akaratelhatározásukkal a birót? (92. L). Mindezek alapján arra a következtetésre jut (102. 1.), hogy a perbeli beismerés nem rendelkezés s jelesül nem az a rendelkezése a félnek, melylyel a bizonyítást kizárná (sommás eljárási törv. 58. §.)r hanem a perbeli beismerés utján a fél tudomásáról számol be a bíróságnak (10j — 108. 1.), a melyre nézve őt az igazmondás kötelessége terheli (108—1 10. 1.). Minthogy azonban a beismert tények rendszerint a beismerő fél ellen irányulnak, az állam nem tartja szükségesnek, hogy ezt az igazmondást további cautelákkal biztosítsa, csak annyiban, hogy a per elhúzását igyekszik megakadályozni. A beismert tényt a törvény minden körülmények közt valónak veszi és minden egyebet, a mi azzal ellenkezik, mint egészen közömbösét figyelmen kívül hagy (114. 1.). Az állam a per utján birói felségjogát gyakorolja, s annak folytán a felek közjogi kötelessége, hogy a perben szükséges nyilatkozatokat megtegyék. A nyilatkozat mindenekelőtt arra irányul, hogy az illetővel szemben állított tény igaz-e. Ha tehát a fél beismer, nem mond le semmiféle védelmi jogról, hanem csak kötelességszerűen beszámol az ő tudomásáról (122. 1.;. A beismerés tehát nem jogügylet (123. 1.), hanem bizonyítás; bizonyítás abban az értelemben, hogy a bíró következtetése az előtte tett beismerő nyilatkozatból a múltban történtbeismert tényekre (124. sk. 1.). Hogy a biró ezt a következtetést mi módon ejtse meg, ezt neki a törvény kényszerilő módon előírja (138. l.j: a beismerés utján való bizonyítás (140. sk. 1.), melyekre a birói szabad mérlegelés éppúgy nem terjed ki, mint pl. a teljes bizonyító erejű okiratokra nem. Mindezekből mármost szerzőnk leszűri a beismerés különös tanait. A perbeli beismerés a fél kijelentése, hogy az ellene felhozott tényállítás jfaló (164. 1.). Ennek következtében az illető tény, ha a tekintetben a perben a tárgyalás elve irányadó, minden egyéb bizonyítás kizárásával valónak veendő, egyébként pedig a biró bizonyító erejét szabadon mérlegeli (ugyanott). Szerzőnk, a birói gyakorlattal ellentétben, nem lát fogalmi különbséget a beismerés (ténybeismerés) és elismerés (jogbeismerés) közt. Szerinte az elismerés megerősített beismerés (202. 1.), azaz oly beismerés, melynek jogi következményeit mindjárt maga a fél vonja le (202—209. 1.). Ebből kifolyólag a visszavonhatóság szempontjából sem tesz külömbséget a kettő közt: mindkettő korlátlanul visszavonható, ha ennek törvényes fel ^ételei (sommmás elj. törv. 60. §.) meg vannak (224. 1.). Végül tárgyalja még szerzőnk a pertárs és a perbeli képviselő beismerését (231—239. l.i, a nyomozás elvén alapuló perekben te:t beismerést (239 — 246. 1.), és a perenkivüli beismerést (246—2!;:. 1.). A jelzett állásfoglalások, mint e rövid vázlatból is kidomborodik, első