Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 7. szám - Az Unio alkotmánya. 3. [r.]

486 Dl LUKÁCS GYÖRGY aránt alkalmazza, a tanácskozás rendjét és méltóságát egyaránt fenntartja a ház minden tagjával szemben minden tekintet nél­kül a politikai pártállásra. Angliában a ház elnöke politikai véleménynyilvánítástól még a privát életben is tartózkodik. Fölötte áll a pártpolitikának és kizárólag az elnöki kötelessé­gek tárgyilagos gyakorlásának él. Az amerikai elnök ellenben nagy politikai hatalom s ezt a hatalmat saját pártja érdekében bőségesen ki is használja. A házszabályok kétes rendelkezéseit mindenkor saját pártja javára magyarázza, a szó jogának meg­adásánál a saját pártjabelieket előnyben részesiti, a tárgyalások rendjét ugy intézi, hogy az ő pártja által támogatott politiká­nak kedvezzen. Maga is pártpolitikai életet él és pártgyűlé­seken aktiv részt vesz. Többnyire saját pártjának legkiválóbb egyénisége és többnyire vezére is a pártnak. Legeminensebb joga az, hogy ő állitja össze a ház bizottságait, sőt a bizott­sági elnököket is ő nevezi ki. A bizottsági elnökségek roppant befolyásos állások, a jelentősebb bizottságok elnökségei felérnek egy-egy európai értelemben vett miniszteri tárczával. Mindezekre az állásokra a ház elnöke mindig saját pártjabelieket nevez ki, s a bizottságok összeállításánál is a saját pártjabelieknek ad előnyt. A bizottsági elnökségek és tagságok osztogatása oly nagy poli­tikai hatalommá teszi a képviselőház elnökét, hogy a köztársaság elnöke után ő az első politikai tényező az Egyesült-Államokban. Daczára annak, hogy a ház elnöke e szerint pártember marad az elnöki székben is, mégis megkövetelik tőle, hogy az elnöki jogok kezelésében és a bizottsági tagságok osztogatásá­ban az ellenpártiakkal szemben fair eljárást kövessen. Az elnök fizetése 8000 dollár (40,000 korona). Rangban a köztársaság alelnöke után következik, és egy rangban van a legfelsőbb fcederalis biróság biráival. A képviselőház üléseit a washingtoni Capitoiiumban tartja. Az ülésterem rendkívül tágas, a karzat meg épen 2500 személy befogadására alkalmas. Az ülések képe nagyon mozgalmas. Folytonos a lárma, a jövés-menés, a képviselők irnak, olvas-

Next

/
Thumbnails
Contents