Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 7. szám - Az Unio alkotmánya. 3. [r.]

482 Df LUKÁCS GYÖRGY csak a választás után egy év múlva jön össze, pl. az 1904. év novemberében megválasztott képviselőház 1905 deczemberben jött össze. Kivételesen az elnök rendkívüli ülésre előbb is össze­hívhatja a házat. Sajátságos, hogy a megválasztott ház egy évig szervezetlenül marad és nem lép működésbe, s hogy a válasz­tás után még mintegy négy hónapig a régi ház működik és szavaz meg költségeket. A képviselőválasztási költségek nagyon különbözőek. Városi kerületekben, a hol a törvénytelen és ki nem puhatolható költ­ségek különben is nagyobbak mint falusi kerületekben, néha 10,000 dollárig vagy azon tul is emelkedik a választási költ­ség, néha pedig az egész költség csekélység. A választási költ­ségekhez a jelöltön kivül a pártok is hozzájárulnak. Megvesz­tegetések és egyéb visszaélések sem hiányzanak, mégis a válasz­tásokat aránylag ritkán támadják meg, mert a ház, a mely nyo­moz és itél a képviselőválasztások elleni panaszokban, a válasz­tás után egy évre ül össze, a mandátum pedig mindössze két évig tart, tehát nem érdemes erre a rövid időre perlekedni. A ház tagjai között igen sok az ügyvéd, vannak azután az iparos, a kereskedő, a földbirtokos osztályból, vannak banká­rok és hírlapírók is. Papok ritkán választatnak be, katonatisz­tek és az Egyesült-Államok tisztviselői nem választhatók. A gaz­dag vasúti emberek is nagyobbára hiányzanak a képviselőház­ból, mert lukrativ foglalkozásukat nem igen hajlandók abban hagyni a képviselőség kedvéért. Ez azonban korántsem teszi azt, hogy a vasúti hatalmasságoknak ne lenne befolyása a congressusra. A ház tagjai «honorable» czimet viselnek, ugyanazt, a mi a senatus tagjait és a magasabb rangú tisztviselőket és bírákat megilleti. A ház nem osztozik a senatus végrehajtó hatalmi jogosít­ványaiban. Viszont csak a ház kezdeményezhet pénzügyi tör­vényeket, a házat illeti a vádemelés joga a tisztviselők ellen, s a ház választja meg a congressus elnökét, ha az elnökválasz­tásnál egy jelölt sem ér el általános többséget.

Next

/
Thumbnails
Contents