Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906 / 6. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből. VII. Fejezet. A beszámítást kizáró vagy enyhítő okok.(76-94.§.) 26. r.
48o SZEMLE. vagyonuk 400 ezer korona körüli összegre megy, segélyezésekre évenként 25— }o ezer koronát fordítanak. A pécsi egylet évek óta sürgeti az országos szervezkedést és animálja az ügy kézbevételére a budapesti egyletet, de itt nem reagálnak ez indítványra. Most azután a pécsi egylet elhatározta, hogy ha Budapest nem vállalkozik, megteszi ő az első lépést, mivel már a rendes tagok számában úgyis elérte a budapestit és mivel 1907-ben Pécsett országos gazdasági és ipar-kiállitást rendeznek, oda fogja meghívni országos közgyűlésre a rabsegélyző egyleteket. Ugyanaz a közgyűlés megválasztotta az egylet védnökévé gróf Zichy Gyula pécsi püspököt, tiszteleti tagjává Balog Károly kir. Ítélőtáblai elnököt, a ki az egyletnek eddig is alapító és választmányi tagja volt, titkárrá Rihmer Aladár táblai tanácsjegyzőt, a választmányba pedig beválasztotta dr. Visy László ügyvédi kamarai elnököt és dr. Angyal Pál pécsi jogtanárt, a ki a kormánytól megbízatást kapott, hogy a nyáron a rabsegély ügyet Belgiumban tanulmányozza. így vezet Pécs a rabsegély ügy terén, míg Budapest a 12000 K. évi segély mellett nem képes a rabsegélyügyet előre vinni. Egyébként nem baj, bárhonnan indul is ki a kezdeményezés, csak az a fő, hogy haladjunk, mert ezen a téren is sok a tenni, alkotni, rendezni való. — A büntelő perjog tankönyve. Dr. Balogh Jenő egyetemi tanártól ily czimü müvének első füzete jelent meg, melyet —- addig is, míg azt kellően méltathatnók — örömmel üdvözlünk. — Angol parlamenti küzdelmek. Dr. Stiller Mór ismert nevü jogi írónknak ily czimü értekezése jelent meg, mely szerzőnek a Budapesti Hirlap-ban megjelent két közleményét tartalmazza. A füzet Benkő Gyula Grill-féle udvari könyvkereskedésében kapható (ára 1 kor.). — Jogi inté\mény-e a parlamenti kormány} Dr. Deák Albert kolozsvári ügyvéd és ismert nevü publiczista külön füzetben is kiadta ily czimü, az Erdélyi Mu\eum czimü folyóiratban megjelent közjogi tanulmányát, melyben Concha Győzőnek folyóiratunkban is ismertetett ugyanily czimü értekezésére tesz megjegyzéseket. Concha — tudomásunk szerint — ugyancsak az Erdélyi Mu\eum-ban válaszol dr. Deák-nak, fenntartván eredeti álláspontját.