Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 5. szám - Az igazságügy új rendje

3,8 EDVI ILLÉS KÁROLY deczember 31-ig adta meg. E nap óta tehát törvény ellenére vannak az igazságügyi minisztériumban azok a birák és ügyé­szek, a kik oda már korábban a törvény alapján berendeltet­tek, vagy a kiket az alkotmányellenes kormány azóta be­rendelt. A törvénytisztelet jegyében született uj kormány igazság­ügyminiszterének lehető rövid idő alatt meg kell szüntetni ezt a törvénytelen állapotot, a melynek a törvényhozás intézkedé­séig való fenntartása is csak a helyzet kényszerűségére való tekintettel menthető ki. A stnturquo fenntartása csak abban a feltevésben történhetik meg, hogy az országgyűlés megnyílta után azonnal beterjeszti a néhány sotból álló Törvényjavasla­tot, a törvényellenes állapotnak a maga részéről való ideigle­nes fenntartásáért pedig a képviselőház utólagos fölmentését eszközli ki. Ez az egyik törvény, a melyet — bár nincs a programm­ban, — minden körülmények közt meg kell alkotni. Ha még ez sem lehetséges: akkor a berendelt bíráknak és ügyészeknek azonnah el kell foglalniok azt az állást, a melyre kineveztettek. Ez oly kategorikus imperativusa a törvényességnek, a mely elől nincs kitérés. De van még több kisebb törvény is, a melyek megalko­tása égető szükség. Ezek közül csupán a büntető törvénykönyv novellaris módosítását emelem ki. Ez a novella, mint tudjuk, már régóta készül s ujabban meglehetősen nagy terjedelművé lett. Arról szó sem lehet, hogy ez az egész anyag hamarosan a képviselőház elé kerüljön s közbevetőleg letárgyaltassék. De igenis megtörténhetik az, hogy a büntető törvénykönyv néhány kirivó hiánya, a melyek iránt teljes egyetértésben van a jogászi közvélemény, egy rövid novella keretében orvosoltassék. Az anyag ehhez is az igazságügyminiszter rendelkezésére áll. Csak ki kell választania a módosítások nagy tömegéből azokat, a melyek legaktuálisabb jelentőségűek s a melyek vitára okot nem szolgáltatnak és igy előreláthatólag egyhangú elfogadásra

Next

/
Thumbnails
Contents