Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906 / 5. szám - Az igazságügy új rendje

EDVI ILLÉS KÁROLY sére, a melyek törvényszerűségével szemben az illetőnek kétségei és aggodalmai vannak. Az ügyvédség is egyik faktora lévén az igazságszolgálta­tásnak, ennek bajai szintén közelről érdeklik az igazságügyi kormányzatot. De a mi ügyvédségünk egyszersmind szabad, saját autonóm testülete által igazgatja saját ügyeit, saját fegyelmi hatósága által gyakorolja tagjai fölött a fegyelmi bíráskodást. Ha mégis baj van, ha az ügyvédség tultengésben szenved, ha ennek folytán sok benne a selejtes elem, minek következtében viszont tekintélye is ugy az ügyfelekkel, mint a biróságokkal szemben hanyatlik: e jelenségeknek sokkal mélyebben fekvő gyökerei vannak, semhogy a bajt bármely igazságügyminiszter adminisztratív uton orvosolhatná, vagy habár csak enyhíthetné is. Az ügyédi ^kamarák mindazonáltal évről-évre felsorolnak bizonyos sérelmeket, a melyek a kar egyes tagjait a birósá­gokkal, vagy más hatóságokkal való egyes érintkezésükben időről-időre érik s a melyek orvoslását az igazságügyminiszter­től várják. így pl. fel szokták panaszolni, hogy csődügyekben a tömeggondnokság osztogatása egyenlőtlen és igazságtalan, s hogy viszont az ingyenes gondnoksággal és ingyenes véde­lemmel egyeseket túlságosan megterhelnek. Az igazságügyminiszter ilyen és ezekhez hasonló panaszok tárgyában bizonyos határok között intézkedhetik és enyhitheti a bajt. Sőt esetleg annak is módját ejtheti, hogy valamint a kir. Tábla főtárgyalására kirendelt közvédő, vagy a kir. Curia nyilvános tárgyalására kinevezett védő. mérsékelt dijazásban részesülnek: épp igy dijaztassanak a törvényszék és az esküdt­bíróság előtt működő, hivatalból kirendelt védők is. Ha tör­vény nélkül megtörténhetett az, hogy a kir. Curiához kineve­zett védő, a kezdetben fennállott gyakorlattól eltérőleg, ujab­ban dijazásban részesül: ugy annak sem állhat semmi útjában, hogy ugyanez megtörténjék az elsőfokú biróság előtt működő védőkkel is. Természetes, hogy az ilyen és ezekhez hasonló adminisz-

Next

/
Thumbnails
Contents