Jogállam, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906 / 5. szám - Az igazságügy új rendje
AZ IGAZSÁGÜGY UJ RENDJE. Irta: Dr. EDVI ILLÉS KÁROLY A magyar igazságügy integritása nehéz megpróbáltatásnak volt kitéve az utóbbi időben. A leplezett absolutismus, mely a közigazgatást már lenyűgözte, a független bíróságot is megkísérelte saját czéljaira felhasználni. Hogy ez csak kivételesen sikerült ennek oka első sorban a magyar bíróság egészséges szervezete és törvénytisztelő hazafias szelleme. A magyar bíróság egészben véve kiállta a tüzpróbát; igazságügyünk hajója nagyobb sérelem nélkül kötött ki az alkotmányosság révébe. De sérelem itt-ott mégis érte, mert gyenge részei is vannak e hajónak, a melyek viharos időben nem elég ellenállók. A most lefolyt válság felszínre hozta a gyengeségeket, s az igazságügy uj vezetőjének első feladata az, hogy ezeket megszüntesse, a szervezet korhadt részeit erősekkel cserélje ki. Polónyi Géza, kí az igazságszolgáltatás terén hosszabb időn át működvén, ennek erősségeit és gyengeségeit egyaránt ismeri, elég gyakorlott és erős kezű férfiú ahhoz, hogy e feladatnak sikerrel megfeleljen. A terület azonban, melyre figyelmét ki kell terjesztenie, sokkal nagyobb, semmint egyelőre látszik. Mert nemcsak az éjjeli ügyészekről és a szolgálatkész sajtóügyi vizsgálóbírókról van szó, hanem a biróság egész szervezete s a királyi ügyészség és az egész ügyvédi kar jogi helyzete is revisióra szorul. Csakhogy ily sokat egyszerre a legerősebb kezű igazságügyminiszter sem markolhat fel. Ha czélt akar érni: lépésről-lépésre kell haladnia, ugy a mint azt a viszonyok Jogállam. V. évf. 5. f. 2I