Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1905 / 9. szám - Magyar Magánjog [könyvismertetés]
IRODALOM. 717 ismerik és nagyon becsülik annak értékét, bár lehetnek s talán vannak is itt-ott apróbb fogyatkozásai. Ismerve azonban azokat a nehézségeket, melyekkel a mai magyar magánjognak ily nagy arányú feldolgozása jár még az alkalmazott munkamegosztás mellett is, lehetetlen, hogy a legnagyobb elismeréssel ne adózzunk azoknak, kik e derék munkát, az első olyan nagyszabású magyar magánjogi müvet, mely a tankönyv szűkebb kereteit meghaladó czélok elérésére törekszik, létesíteni segitettek. Elismerés illeti meg a szerkesztőt, kinek eszméje és irányítása nélkül nem létesülhetett volna a legnagyobb magyar magánjog. Most, hogy az egész mü könyves-polczainkon van már, örömmel constatáljuk, hogy Fodor magánjoga nemcsak a magánjog bő terjedelmű feldolgozásánál fogva, de különösen a benne elhelyezett egyik-másik nagy érdekű és értékű monográfia-szerű részletére való tekintettel, mely vállalkozó kiadó híján külön meg sem jelenhetett, vagy talán meg sem íródott volna, valósággal nyeresége jogirodalmunknak. A mü kiadása, illetőleg befejezése bizonyára a szerkesztő tervén és szándékán kívül kissé elhúzódott. Ez a körülmény talán sokakban azt a hitet, keltheti fel, hogy a nagy magyar magánjog kiadása — most a codifikáczió küszöbén — kissé elkésett dolog. Ezzel szemben talán szükségtelen arra utalnunk, hogy magánjogunk mai állapotát már évtizedek óta ideiglenesnek tartjuk s tekintettel arra, hogy már évtizedek előtt történtek codifikáczionális kísérletek s évtizedek előtt tartott trónbeszédek a törvényhozás egyik halaszthatatlan fel^ adatául jelölték ki a polgári törvénykönyv megalkotását, kétségtelen, hogy ez a kifogás akkor is felhozható lett volna, ha a czimbeli munka nem mostanában, hanem évtizedek előtt jelenik meg. Igaz, hogy most a codifíkáczióra való törekvés komolyságánál és az igazságügyminiszteriumban folyó előkészítő munka állandóságánál, czéltudatosságánál és az előző munkálatokhoz viszonyítva hosonlithatatlanul helyesebb —• s joggal mondhatni csakis egyedül helyes — módszerénél fogva a codifikáczióhoz sokkal közelebb állunk, mint bármikor, ámde az is kétségtelen, hogy még az előkészületek befejezésétől, vagyis a kormányjavaslatul szolgálható törvénytervezet végső szövegezésétől távol állunk s még távolabb attól az időtől, mikor a polgári törvénykönyv a Corpus Jurisban nemcsak helyet fog foglalhatni, de hatályba is fog léphetni. Addig, mig ez bekövetkezik Fodor magánjoga, mely a szerkesztő előszavában kijelölt azt a czélt, hogy az egész magyar magánjog rendszerét a tudomány és gyakorlat igényeinek megfelelően, adja elő, bizonyára elérte, a codifikált törvényt pótló vezérlő fonálul szolgáihat mindenkinek, kik a magánjog szabályainak gyakorlati alkalmazására hivatvák. Tudományos értékét pedig azért becsüljük sokra, mert ha átlag nem nyújt is többet egyes kérdésekre vonatkozóan mint megállapodott dogmákat, vagy ezekkel együtt az egyes kérdések dogmatörténetét — tehát azoknak az irányító jogeszméknek ismertetését, Jogállam. IV. évf. 9 f. AJ