Jogállam, 1905 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1905 / 1. szám - Tanulmányok a büntetőjogi gyakorlat köréből; VI. fejezet; A szándék és a gondatlanság. 18. r.

>2 BÍRÓI GYAKORLAT. daczára, a Feuerbachra visszavezethető ez a felosztás uralkodónak, mondható s lényegét elfogadják azok is, a kik magát a tudatos cu'pa kifejezést helytelenítik, mert contradictio in adjectot tartalmaz. Liszt a felosztás ellen azzal érvel, hogy nem az eredmény bekövetkezésének lehetősége, hanem az eredmény bekövetkezésének előrelátása az irányadó; hogy a mennyiben az okozatosság lehetőségének képzete az okozatosság képzetével egyenértékűnek tekintendő, ez a felosztás a culpa körét a szándék rovására kiterjeszti; végül minthogy a tudatos culpa a súlyosabb, az elővigyázó ember, a ki cselekvésének még távolabbi következményeit is aggódó gondossággal mérlegeli, szigorúbb elbánásban részesül, mint az, a ki minden meggondolás nélkül a világba cselekszik. Ellenkezőleg Berner a római jog nyomán luxurianak vagy lascivianak — ezek sinonim fogalmak — nevezett tudatos culpát — Frevelhaftigkeit, vakmerőség, a melylyel szemben, mint enyhébb fok a vigyázatlanság, Unvorsichtigkeit, áll — a dolus eventualissal határosnak, de határozottan culpának mondja. Carrara az eredmény lehetőségének előrelátását a szerint dönti el, a mint a tettes jogsértő szándékkal cselekedett vagy nem. Az első esetben a szándékoltnál súlyosabb eredményre vonatkozólag, ha a tettes annak lehetőségét előre látta, tehát luxuria esetében dolus indeterminatus forog fenn, a Feuerbach-féle culpa dolo determinata alapján; ha pedig a tettes a súlyosabb eredményt egyáltalán nem látta előre, de azt előre láthatta: praeterintentionalitás esete áll elő. A második esetben, vagyis ha a tettes nem jogsértő szándékkal cselekszik, a jogsértő eredmény lehetőségének előrelátása nem haladja meg a culpa határait, mert a ki valaminek lehetőségét előre látja, de abban a reményben mégis, hogy az bekövetkezni nem fog, az tényleg bekövetkezését nem látta előre. Ez a felfogás kétféle mértékkel mér, a szerint, a mint a tettes dolose vagy nem dolose jár el; s ezt a kétféle mértéket semmivel sem lehet igazolni; valamely eredmény lehetőségének előrelátása vagy mindig culpa, vagy mindig dolus, de nem lehet hol az egyik, hol a másik, a szerint, a mint a tettes más, enyhébb, jogsértő eredményre vonatkozólag dolose jár el vagy nem. Ez a kétféle mérték magyarázatát találja abban, hogy az in re illecita versio alapján hajlandók vagyunk szigorúbb mértéket alkalmazni. Az ellentétet kiegyenlíti annak szem előtt tartása, hogy a dolus és a culpa elhatárolásánál az egyedüli irányadó szempont: «az okozatosságnak képzete». Az eredménynek szükségszerűsége, elkerülhetlensége, kisebb-nagyobb valószínűsége, vagy lehetősége csak támpontok, tényezők annak a ténykérdésnek eldöntésénél, vajon a tettes az okozatosság képzetével cselekedett-e vagy sem. Az in re illecita versio is csak ilyen támpont, ilyen tényező jelentőségével bir. A ténykérdésnek igenlő vagy tagadó eldöntéséhez képest dolus vagy culpa állapítandó meg, tekintet nélkül arra, vajon a tettes in re illecita forgott-e vagy sem. Ortolan a culpa lényegét abba helyezi, hogy a tettes nem használja fel szellemi tehetségeit a jogsértő eredmény megakadályo-