Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 1. szám - Az ügyvédi sérelmek az igazságügyi bizottság előtt. 1. [r.]

AZ ÜGYVÉDI SÉRELMEK. 45 körébe utalta az összes vagyonjogi pereket 1000 korona érték­határig (a mennyiben az értékre való tekintet nélkül a tör­vényszék hatásköréhez nincsenek utasitva), tehát a váltó, a kereskedelmi utalvány és kötelező jegy stb. alapján megindí­tandó pereket is, nemkülönben ez értékhatárig a birtokbiró­ságok hatásköréhez, a telekkönyvi hatósághoz utasított pereket, valamint az örökösödési pereket. E szerint a járásbirósági hatáskörbe utalta a törvényjavaslat az ügyeknek egész sorozatát, a melyeknek jogi természete és a jogkereső közönség jól felfogott érdeke a jogszolgáltatás köz­érdekének szempontjából megkívánja, hogy e perek szak­szerű képviselet mellett láttassanak el. Az igazságügyi bizottság az egyesbiróságok hatáskörének megszorítása iránt nyilvánult óhajokat szintén figyelembe nem vette és fenntartandónak véli a törvényjavaslatban foglalt szabályozást. A képviseletre jogosult személyek körét illetőleg tett azonban bizonyos módosításokat, a melyek legalább részben alkalmasak orvosolni a törvényjavas­latnak idevonatkozó sérelmes intézkedéseit. Az 1901. évi tör­vényjavaslat 95. §-a szerint az ügyvédeken kivül mint meghatal­mazott képviselheti — azokban a perekben, a melyek nem kikö­tés alapján tartoznak a járásbiróság hatásköréhez, — a gazdatiszt és az, a ki valamely ingatlan állandó kezelésével van megbízva, azt, a kinek szolgálatában van, továbbá az- üzletben állandóan alkalmazott kereskedelmi meghatalmazott és a kereskedő- s ipa­rossegéd főnökét. Az 1901. évi törvényjavaslat szerint a kereskedő- és iparos­segéd mint meghatalmazott szintén képviselhette volna főnökét. Már az 1902. évi törvényjavaslat az ügyvédi kamarák és az ankét tagjai által felhozott érvek folytán a képviseletből kizárta a kereskedő- és iparossegédeket. Az igazságügyi bizott­ság pedig ujabb és több módositást ajánlott, nevezetesen: 1. a kétszáz korona értéket meghaladó váltóperekben a fel­peresre né^ve a járásbiróság előtt is kötelező ügyvédi képviseletet állapított meg

Next

/
Thumbnails
Contents