Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 1. szám - Törvény és bíróság

FEHÉR ESZTENDŐ. } ) Ez 1807 óta az idén történik legelőször. És az ember szinte nem érti, hogy a világ nem ment tönkre, élünk, eszünk, alszunk, mint az előtt, sőt olyik még jól is érzi magát. Pedig, ha az obstructio meg nem akasztja a törvényhozás kerekét, ugyancsak vaskos törvénykötetünk lehetett volna. Nem szólok a budget-törvényről, a beruházási törvényről és egyéb ad hoc szóló közigazgatási actusokról, melyek csak formailag törvények, a mennyiben a törvényhozás fórumán kell keresztül menniök. De bőviben lettünk volna az igazi jogszabály-törvénynek is: közigazgatásinak, igazságügyinek egyaránt. A belügyminiszter reformálni akarta a közigazgatást; a közoktatásügyi miniszter reformálni akarta a jogi oktatást; az igazságügyminiszter refor­málni akarta a perrendtartást, a büntető codexet, törvényt készí­tett elő a részletügyletről, az uzsoráról, az üzlet-átruházásról és egyéb másról. És mindez a boldogság most legalább egy évvel késik. A törvénykönyv lapjai betöltetlenek. íme nézzük: nem olvasunk-e ki némi tanulságot ez üres lapokból is. Régi tapasztalás, hogy a mint a forgalom csinálja a vasuta­kat, másfelől a vasutak csinálják a forgalmat is. És valamint a német közmondás szerint, ha az Isten hivatalt ad, meg­adja a hozzávaló észt is, ugy: ha egyszer meg van a hivatal, csinál az magának dolgot is. A törvényhozó hivatalnál sincs ez különben. Nem mondom, hogy az Úristen mindenkinek, mihelyt képviselőnek csap fel, okvetlenül megadja a hozzá­való közmondásszerü észt is. De észszel, vagy ész nélkül: ha a törvényhozás emberei együtt ülnek, hogy ne találnának okot, alkalmat és tárgyat, a mire törvényt lehessen csinálni — még ez elő nem fordult. A miről még törvény nincsen, arra bizonynyal készitni kell; és a mire törvény van, azt «reformálni» kell. Reform: különösen ez a varázsszó. Mert ha minden dolgot csak egyszer lehetne törvénybe foglalni, akkor e véges világon egyszer mégis csak vége volna. De a reform varázsszóval meg van a perpetuum mobile. Csinálni, visszacsinálni, máskép csi­nálni és újracsinálni — ime ez a «reform» titka. Reform-törvény [ogállam. III. évf. 1. f. ?

Next

/
Thumbnails
Contents