Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 7. szám - A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének további tárgyalását előkészitő főelőadmány és a tervezetre vonatkozó birálati anyag. Előterjeszti az igazságügyminisztériumban szervezett állandó bizottság vezetősége. II. kötet. (Budapest, 1904) G

TÖRVÉN YELŐK ÉSZ ITÉS. vagy d) pontja alapján volt semmis és a szülök erről mindketten tudtak. A gyermek halála után is törvényesíthető legyen, ha az eziránti kérelmet az atya még a gyermek életében előterjesztette a hatóságnál. A kir. kegyelem utján való törvényesités ipso facto kiterjedjen a törvényesítő atya ivadékaira is. Az atya egyéb rokonai azonban még hozzájárulásuk esetében se lépjenek törvényes rokonsági kapcsolatba a gyermekkel. Az örökbefogadás kérdésénél a T. szigorú álláspontján enyhíteni kíván a bizottság, midőn a 221. §-sal szemben megengedi a gyámság alá helyezett elmegyengének, iszákosnak és pazarlónak az örökbefogadást a gyámhatóságilag jóváhagyott gyámi beleegyezés mellett. Az örökbefogadási viszony felbontásának csak a kitagadás eseteiben kiván helyet adni. A felbontást az örökbefogadó és örökbefogadott, a T. álláspontjának megfelelően, egyoldalúan is kérhessék, a szülőnek nyújtott ily irányú jogot azonban mellőzni kívánja. Az eltartás körében áttörni kívánja azt a T.-ben kimondott elvet, hogy a tartási kötelezettség a kötelezett örököseire nem száll át. A bizottság ugyanis a túlélő házastársat, a ki az elhunyt házastársa után örökölt, kötelezni kívánja ez utóbbi ama fölmenő rokonainak eltartására, a kik elhunyta idejében az örökhagyótól tartást követelhettek. Kivételt képezne, ha van oly ivadék, ki ezek eltartására kötelezve volna. E tartási kötelezettség csak annyiban állana fenn, a mennyiben a tartás az öröklött vagyonnak, vagy özv. haszonélvezetnek az illő megélhetéshez szükséges mennyiségét meg nem haladja. íme: ezek a főbb elvi kérdések, hol a bizottság a T. álláspontján változtatni szükségesnek tartotta. A czél most már: a hivatott kritika minél szélesebb körben való fölidézése, ugy a nagyobb elvi kérdések, mint a törvénytechnikai konstrukeziók, szövegezési módok tekintetében. Érdekes ezzel szemben az ezelőtt nemrég működött német codifikacionális bizottság eljárását fölemlíteni. A tanulmány és gyakorlat ott óriási, mienkkel össze nem hasonlítható módon gazdag irodalmat hozott létre az első «Entwurf» megbirálásánál. A vélemények összegyűjtésénél ott is nagy buzgalmat fejtettek ki (eziránt a «Zusammenstellung gutachtlicher Áusserungen» öt vaskos kötete tanúskodik), de az érdemleges elbírálásnál elég ridegen viselkedtek. Ezt, természetesen az ottani körülmények és viszonyok sokban megmagyarázhatóvá teszik. Az «Entwurf» mindjárt megjelenésekor oly hatalmas ellenzékre talált (különösen Gierke és Báhr kezdeményezése folytán), hogy a bírálat mélyebb méltánylása szükségképen az egész mü tősgyökeres átalakítását és fölforgatását vonta volna maga után. A kritika nagy része ab ovo elhibázott munkát látott a német Tervezetben, mely szerintük ((paragrafusokba öntött pandectakompendium» volt a helyett, hogy a germán jog elveit juttatta volna mindenütt érvényre. Ily körülmények között a bizottság, mely végre is elszántan ragaszkodott ahhoz, hogy a czélba vett müvet a megkezdett alapon be is fejezze,