Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 5. szám - A magyar magánjog kézikönyve. Irta: dr. Raffay Ferencz. Eperjes. Sziklai Henrik kiadása.) 8-rét. XIV-762 o. [könyvismertetés]

SZEMLE. bályban három elem ölt testet: a gondolkozás, ez a logikai követelmény, érzelem (sziv, kedély), a mely a gyöngébbek védelmében, a segélyezés­ben, az együttérzésben, a kegyeletben nyilatkozik meg és a melyet, a római jog példájára, a mely humanitásnak, benevolentiának, honestásnak, sequitásnak, neveztek, röviden méltányosságnak nevezhetünk; végül a tár­sadalmi érdek, a közkövetelés. Minthogy a jogalkotást ma az állam mono­polizálja, a társadalmi követelések is rendszerint az államérdek formájában jelentkeznek és nem épen szabatosan ezt mondjuk közérdeknek. Az igaz­ságos szabály után a nem igazságosakat vette sorra, ilyenek: a boszorkány­üldözés, ordália, tortura. Az igazságos jog kelléke az, hogy elemei tiszták legyenek, hogy szimpátia, meg antipátia ne befolyásolja; hogy tárgya legyen az ember és hogy az egyéni érdeket tudja alárendelni a közérdeknek. Kun? egy óra hosszat tartó világos és szabatos előadását nagy érdeklődés­sel hallgatták és végül zajosan megtapsolták. — A\ osztrák polgári törvénykönyv reviúója. Az osztrák kormány a pol­gári tvk. revíziójára codificationalis bizottságot alkotott, melynek elnöke Unger József a birodalmi törvényszék 76 éves elnöke lett. A revízió gon­dolatát Unger maga vetette fel a Grünhut-féle Zeitschrift legutolsó füzeté­ben, melyben rámutatott az 1812 óta hatályban lévő törvénykönyv nagy előnyei mellett is immár mindinkább nyilvánvaló hézagaira. A szomszédjogra, a harmadik személyek javára szóló szerződésekre, a tartozás elismerés és átvállalásra, a bemutatóra szóló papírokra és különösen a nemzetközi magánjogra vonatkozó szabályozás teljesen hiányzik e törvénykönyvben, mely természetesen a jog socialis feladatait nem is ismerhette. A revisiót Unger nem teljes átdolgozás alakjában, hanem mozaikszerű javítások utján tartja keresztülviendőnek: novelláris uton kellene e tekintélyes alkotmány egyes köveit kivenni és azokat ujabb hordképesekkel pótolni. Érdekes meg­figyelnünk, hogy ez a tisztán irodalmi kezdeményezés mily hatást gyako­rolt az igazságügyi kormányra: alig két hete, hogy Unger e czikke meg­jelent és ime már a felvetett eszme megvalósítása felé az első döntő lépés megtörtént. — A német birodalmi törvényszék harmadik olvasásban elfogadta a házas­ságkötés, elválás és gyámságra vonatkozó nemzetközi magánjogi egyezmén\t. Ezután áttért a tőzsdetörvény tárgyalására, melynek javaslatát mult füzetünk­ben (III. évf. 245. 1.) behatóan ismertetük.

Next

/
Thumbnails
Contents