Jogállam, 1904 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1904 / 4. szám - Rágalmazás és becsületsértés. Adalékok a büntető novellához

RÁGALMAZÁS ÉS BEGSÜ LETSÉRTÉS. 209 látom itt kifejezve (1. BJT. XLIÍ. k. 6. §.) és hivatkozom az 1848. évi saitótörvény 24. §-ára, mely szintén ezen az állásponton van, midőn azt mondja: «Az esetben, ha a tény bebizonyittatik, vádlott tette számítás alá nem jöhet». A 26./. §-nak csak az 1. pontja olyan, mely a fent előadottak után még actualitássa! bir, ez megmaradhat itt is, habár szerintem, már decorum okából is, inkább a 272. §.-ba való. A 265, .ss'. az életben nem agái, sem nem árt, sem nem használ ; bátran meg is maradhat. Ha megmarad, mégis az állított tény mellé kellene még az állitásnak azt a részét is bele foglalni, mely a használt kifejezéssel az u. n. «jó hirnevet» érinti. Mert ennél érvényesülhet leginkább ez a szakasz olyképen, hogy a notorietast kizárja, és ezzel mintegy elhárítja az ellenkező magánjogi felfogást (I868:L1V. t.-cz. 154. §.). A novella-tervezet az itt tárgyalt 263—26^. §-szal nem foglalkozik, átsurran rajtok teljesen, mintha a gyakorlat náluk semmi hibát vagy nehézséget nem tapasztalt volna. Kimutattam a fentebbiekben, hogy igenis vannak itt is acut bajok, melyek sanálására a novella hivatott. Vegyes rendelkezések. (260-277. §§.). A 266—272. §-okra észrevételem nincs. A novella-tervezet szintén nem foglalkozik velük, kivéve a 270. §-nak azzal való megtoldását, hogy a honvédség mellé sorozza még a kir. csendőrséget. A 2~j. §-nál a novella-tervezet az utolsó bekezdést törli. Ez ellen nincs kifogásom, de szükségesnek találnám kimondását annak, hogy itt az exceptió veritatisnak helye nincs. A judicatura ugyan rendszerint erre az álláspontra helyezkedik, de nem mindig. A kérdés még vitás, a novellának ezt el kell döntenie. A főérv, mely a valódiság bizonyításának megtagadását ez esetben támogatja, abból meríthető, hogy a megtámadott