Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / 4. szám - Az új vándorlási törvények a jogvédelem szempontjából

238 Dí VASVÁRY FERENCZ a birói ellenőrzést eddig teljesen nélkülöző extern népfogalmi administratióra való kiterjesztését. Ebből csak az következhetik, hogy e birói ellenőrzés az eljáró közigazgatási hatóságok ama functióira korlátoztassék, a melyek törvényileg, illetőleg általá­ban jogilag szabályozvák. Ily természetű rendelkezések pedig a fenti elősorolásból kitetszőleg nagy számban fordulnak elő ez uj törvényeinkben, a melyek ekként a magyar kir. közigazga­tási biróság hatásköre ily irányú kiterjesztésének eddigi aka­dályait lerontják és ezzel a jogállam megvalósulása felé egy ujabb nagyjelentőségű lépés tételét teszik lehetővé. Nem szabad azonban e helyütt egy másik figyelemre méltó körülményről sem megfeledkeznünk. A fenti törvények hatá­lyosságának területe ugyanis nem azonos. Mert a mai horvát­szlavón autonómiát megállapító 1868 : XXX. t.-cz. 10. i;-a értel­mében a törvényhozás a közös országgyűlést illeti meg, ellenben a végrehajtás a társországokban ez utóbbiaknak van fenntartva. Már a közigazgatási bírósági törvény tárgyalása alkalmával szóba került ez ügyek birói ellenőrzésének kérdése. Tekintettel arra, hogy a magyar állam az általa alkotott törvényre vonatkozólag annak egész hatályossági területén jogosult az ellenőrzést gyako­rolni, ennek ténylegesitésére pedig a közigazgatási biróság hiva­tott : ehhez képest közjogi szempontból elvi akadály nem forog fenn aziránt, hogy e biróság működése a hivatkozott ügyekben Horvát-Szlavón országokra is kiterjesztessék. Azonban az akkori törvényhozás abból a gyakorlati szempontból indult ki, hogy ily nagyfontosságú — számos alkotmányjogi elemet magában foglaló — kérdés eldöntésének nem szabad csak igy melléke­sen, mintegy elpalástolva történnie, azért egyelőre mellőzte a birói hatáskörnek ily irányú kiterjesztését. És ha ma is méltá­nyoljuk e czélszerüségi okokat, ugy ennek legfeljebb az lehet a következménye, hogy a határrendőrségről, az idegenek bel­földi nyilvántartásáról és az útlevelekről szóló törvényekben szabályozott ügyek egyelőre továbbra is kivétetnének a birói ellenőrzés alól, ellenben a közigazgatási bírósági hatáskörnek a

Next

/
Thumbnails
Contents