Jogállam, 1903 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1903 / 4. szám - A tévedés szabályozása a polgári törvénykönyv tervezetében

222 Dí REICHARD ZSIGMOND vagy legalább felismerhette. A törvényhozások álláspontja általában a német törvénykönyv álláspontjához hasonló és csupán az osztrák polg. törvénykönyv álláspontja áll közel a mi tervezetünk álláspontjához. Hogy a tervezet intézkedései a tervezet által elfogadott szempontból tekintve átgondoltak, azt felesleges ennél a magas színvonalon álló törvényhozási munkálatnál külön kiemelni. De nézetem szerint a tervezet kiinduló pontja helytelen és ez az, a mit a következőkben ki akarok mutatni. A tervezet szerint az ügylet megtámadható, ha az egyik fél a másikat csalárd megtévesztéssel birta rá a szerződés megkötésére (991. §.)• Ily esetben bárminemű tévedés elég ok a megtámadásra. Ez a rendelkezés minden törvényhozásban általánosan el van fogadva. A kérdés nehézsége tulajdonkép ott kezdődik, hogy ok-e a megtámadásra az oly tévedés, a melyet nem a másik szerződő fél csalárdsága okozott. Ezt a kérdést a tervezet ugy oldja meg, hogy az ily tévedés magában véve nem ok a megtámadásra. «A tervezet — mondja e kérdésben a tervezet indokolása — az u. n. nyilatkozati elmélet álláspontjára helyezkedik, mely a tévedés körében a fősúlyt ... a bona fidesre és a forgalom biztosságának követelményére fekteti. A forgalom érdeke megköveteli, hogy a ki mással szemben oly jognyilatkozatot tett, a melyről a másik félnek azt kellett hinnie, hogy a nyilatkozó akaratának megfelel, a nyilatkozatért abban az esetben is helyt álljon, ha azt tévedés hatása alatt tette».* Igaz, hogy a forgalom biztossága első sorban azt követeli, hogy kiki szavának álljon, de hogy a bona fides is ezt követelné, azt csak akkor lehet mondani, ha csak a tévedő ellenfelének érdekét tekintjük a bona fides szempontjából. Ha a tévedő ellenfele a jóhiszeműségre hivatkozik, a mikor a megkötött szerződés megtartását követeli, akkor a tévedő legalább ép * Indokolás III. k. r54. 1.