Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 7. szám - A polg. perrendtartás javaslatának előkészitő munkálatai. 3. r.

BÍRÓI GYAKORLAT. 579 perektől eltekintve — épen ritkán nyilik alkalma a csődjog körébe vágó kérdésben dönteni. A most fölhozott megtámadási perekben pedig a lényeges kérdésekre vonatkozólag — mint a megtámadható jogcselekvények köre, a kritikus idő, a fizetések megszüntetéséről való tudomás, etc. — a csődtörvény és az annak alapján fejlődött birói gyakorlat olyan határozott, biztos ösvény, a melynek követésénél csak kivételes esetekben lehetnek aggályaink. A kir. Curia 1902 január 25-án I. G. ^24/1901 sz. a. kelt ítéletével a megtámadható jogcselckvények körébe vonta a közadós által a neki egy harmadik személytől járó vételárnak a hitelezőre való utalványozását; kimondván, hogy: «... a kereset tárgya nem jogügyletnek, hanem jogcselekvénynek — fizetésnek — megtámadása; ezt a fizetést pedig a felebbezési bíróság helyesen minősítette a közadós jogcselekvényének; mert a megállapított tényállás szerint az alperes kielégítést akkép nyert, hogy a közadós üzletét az alperes képviselőjének tudtával és jelenlétében eladta B. V.-nek, ki a vételár egy részét a közadós utasításából adta át alperesnek a követelés kielégítésére. E tényállás szerint a közadós az alperes követelését a neki B. V.-ből járó vételárból utalványozta, s ez az utalványozás a közadósnak jogcselekvénye; midőn tehát a fizetés ennek az utalványozásnak következtében megtörtént és az alperes ekkép kielégítést nyert: ez alapjában az alperes jogcselekvénye áital történt, a miért is a felebbezési bíróság nem sértette meg a csődtörvény ama rendelkezését, hogy a megtámadás tárgya a közadós jogcselekvénye lehet». A fizetések megszüntetésének fogalmát világítja meg a Curia 1902 január 9-én I. G. 48Ó. sz. a. kelt Ítéletében: «... Az a tény, hogy az adós egy lejárt követelését a végrehajtás megkísérlése alkalmával fizeti ki, hatásában a végrehajtás foganatosításának eltűrésével nem azonos, hanem csak mint fizetési késedelem jelentkezik; az egyes esetben — tehát nem tömegesen — előforduló fizetési késedelem pedig még nem teszi külsőleg felismerhetővé azt az állapotot, hogy az adós lejárt tartozásait rendszerint nem fizeti, már pedig a fizetések megszüntetésének fogalmát ez állapítja meg». A közönséges csőd és a kereskedelmi csőd concurrentiájának adja példáját a Curia 1902. február 13-án 3 5 36/901. sz. a. hozott ítélete, mely a fölmerült esetben alakilag a kereskedelmi csődre, anyagilag pedig a közönséges csődre vonatkozó rendelkezéseket tartja irányadóknak. A hivatkozott ítélet szerint ugyanis: «A csődtörvény 27. és 244. §-ának egybevetéséből kétségtelen, hogy az idézett törvénynek a fizetések megszüntetésére vonatkozó rendelkezései csak a kereskedőkre és a kereskedelmi társaságokra alkalmazandók. Fizetések megszüntetése alapján tehát Sz. Gy. közadós jogcselekvényei csak annyiban volnának megtámadhatók, a mennyiben fizetéseit még akkor, mikor kereskedő volt, vagyis a közkereseti társaságból történt kilépés előtt, megszüntette volna. Mert bár a csődtörvény 241. §-a szerint ennek a törvénynek a kereskedelmi csődre vonatkozó határozatai abban az esetben is alkalmazandók, ha a csőd a czég törlésétől számított egy év eltelte előtt nyittatik meg: ez a rendelkezés csupán azt foglalja magában, hogy ily esetben is a csődnyitás és az egész csőd-