Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1902 / 2. szám - A pénzbüntetés reformja a büntető-novellában

TÖRVÉN YELŐ KÉSZÍTÉS. II. A mi a pénzbüntetés általános terjedelmét illeti, az a bűntettekre és vétségekre egy forinttól négyezer forintig terjedhet (Btk. 26. §.), kihágásokra pedig 50 krtól 500 frtig (Kbtk. 16., 17. §.). E rendelkezés ellen se elméletileg, se gyakorlatilag nem tétetett kifogás. Tényleg a jelenlegi gazdasági helyzet mellett is ez általános minimumok és maximumok egészen megfelelők. Részemről csupán a bűnhalmazat esetére látnám szükségesnek, ho^y a Btk. 102. §-ában, mely azt rendeli, hogy a bűnhalmazat esetén minden cselekményre külön állapítandó meg a pénzbüntetés, világosan kifejeztetnék az, hogy ily esetben a biró a 4000 forintos általános maximumot túllépheti. Elméleti és gyakorlati jogászaink közül ugyanis némelyek úg) vélekedtek, hogy a 4000 frtos maximumot bűnhalmazat esetén sem lépheti tul a biró. holott a 102. §. ezt világosan megezáfolja. Ugyanis, ha a biró egy büntetendő cselekményért is jogosítva van 4000 frtot kiszabni, pl. hamis tanuzás, hamis eskü vagy minősített uzsora esetében, kétségtelen, hogy ha több ily cselekmény elkövetése esetében mindenikre kiszabhatja ugyanazt, a végösszeg a 4000 frtot felülhaladhatja. A vita elintézése végett tehát helyesen tenné a novella, ha a Btk. 102. §-ában kijelentené, hogy ^bűnhalmazat esetén a több cselekményért kiszabott pénzbüntetések összege nem haladhatja tul a 10.000 frtoh. A Btk-ek e rendszere azonban, mely szerint lix összegben állapítják meg a biró által kiszabandó pénzbüntetés maximumát és minimumát, a conrét esetben tehát a pénzbüntetés összegének megállapítását a biró arbitriumára bizzák, vita tárgyává tehető. A criminál-politikai irodalomban sokan kifogásolják e rendszert s a helyett különféle javaslatokat tettek, igy pl. hogy a biró az elitélt vagyonának egy bizonyos hányadát (Henke), vagy a vádlott által fizetendő egyenes állami adónak (Liszt;, vagy a vádlott jövedelmének, illetőleg napi keresményének hányadát, illetőleg többszörösét (Lilienthal, Mittelstádt) szabhassa ki pénzbüntetés gyanánt.* Részemről azonban feleslegesnek tartanám, hogy ezúttal e vitára kiterjeszkedjem, miután hazai iróink, valamint gyakorlati férfiaink is általában helyeslik a Btk. rendszerét, s az ajánlott reformok gyakorlati kivihetősége nagyon kétséges. III. Szükségesnek tartanám, hogy a Btk. a pénzbüntetések kiszabása tekintetében kötelezőleg jelentse ki (az 53. §. bevezetéséül , hogy : «j pénzbüntetés kiszabásánál mindig figyelembe veendő az elitéit vagyoni helyzete is». A pénzbüntetésnél ugyanis az egyenlő kimérés a legnagyobb igazságtalanságot és képtelenséget hozná magával. 10 frt egy napszámosra tulnagy, egy kisiparosra megfelelő, egy magasabb hivatalnokra kicsi, egy milliomosra nevetséges csekély összeg. A bírónak tehát itt kell különösen ügyelni az individualisatióra s itt tényleg ügyelhet is rá. Épen az a pénzbüntetés nagy előnye s azért óhajtják az ujabb criminologusok és criminal-poliükusok azt a mainál is szélesebb terjedelemben alkalmazni, mert ez a büntetés a legjobban hajlit* Lásd Vámbéri id. m., hol a pénzbüntetés reformiának irodalma s a külföldi törvényhozások e részben tett kísérletei ismertetve vannak.