Jogállam, 1902 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1902 / 2. szám - A közjog a bűnvádi eljárásban és a képviselői immunitás
IOO ( SEMEGI KÁROLY dések a bíróság előtt s a különböző pártok és ezek árnyalatai gyakran a legféktelenebb kitörésekkel — constatálták annak tudását, hogy a szenvedélyek dúlta viszonyok között a biróság Ítélete nem csupán vádlott bűnössége vagy bűntelensége fölött határoz. A törvények és az intézmények közötti conflictus mérveinek illustratiojául szolgál a történeti nevezetességre jutott Stockdale eset, vagy mint többen nevezik: botrány, mely egyrészről Anglia alsóháza, másrészről Denman főbiró, később pedig az egész Kings-Bench között támadt és melynek folytán egyesek jelentékeny vagyoni károkat szenvedtek, London városának sheriffjeit pedig Angliának közfelháborodása között személyes szabadságuktól fosztották meg. A Hansard-czég — a parlamenti iratok nyomdásza és kiadója — a parlamenti bizottságnak a fogházakról szóló jelentését kiadván, e jelentésben Stockdale előbb megjelent munkáját ocsmánynak és undorítónak mondotta. Ezért Stockdale, nyomtatásban közölt rágalmazás - libel — miatt vádat emelt Hansard ellen. Ez utóbbi a parlament jogára hivatkozott; azonban Denman — a Lord Chief Justice — akként határozott: hogy a~ alsóhá; nem lévén a parlament, nincs a- a joga;, hogy a; egyesek elleni rágalmak nyilvános közlését büntetlenné tehesse. Ezzel kiütött a biróság és az alsóház között az ép oly ingerült, mint disztelen czivódás. Az alsóház ragaszkodott privilégiumához: a birói hatóságok ellenben nem ismerték el a háznak e követelt jogát. A biróság elitélte Hansard-ot és utasitotta London sheriffjeit, hogy a panaszló kielégítése végett Hansard vagyonát foglalják le és adják el. A szerencsétlen sheriffeknek, mint Mc Carthy írja, csak a pokol és a tenger mélye közt lehetett választaniok. Ha Hansard vagyonához nyúlnak: a parlament privilégiumát sértik meg és e miatt küldik őket a newgate-i börtönbe; ha pedig megtagadják a. Kings-Bench rendeletének foganatosítását: e biróság engedetlenség miatt biztosan bebörtönözteti őket. A dilemma csakugyan valónak bizonyult. A vesztes fél óvás mellett a sheriffek kezeihez tette le a marasztalási összeget; az alsóház pedig meghagyta nekik, hogy azt Hansard-éknak adják vissza, mig ellenben a Kings-Bench