Iparjogi szemle, 1934 (28. évfolyam, 1-5. szám)

1934 / 5. szám - Ráadás (ajándék) kiárusítás, árrontás

2 IPARJOGI SZEMLE — inint már fentebb jeleztük — erkölcstelen motívumokból táplálkoznak és nyilvánvaló céljuk, hacsak ideig-óráig is, a versenytársaknak a küzdőtérről való tendenciózus leszorítása. A magyar kiküldött a kérdés tárgyalása alkalmával nyomatékkal adott kifejezést ama felfogásának, hogy az erkölcstelen árrontás felismerése kizárólag oly bíróságok hatáskörében kelthet megnyugvást, amely bíróságokban a gyakorlati élet emberei is helyt foglalhatnak. E felfogás azonban, sajnos, a jogászkörök részéről ezidőszerint még általános elismerésre nem talált. A jogfejlődés azonban elvitathatatlanul a magyar felfogás felé halad. így a legutóbbi osztrák törvény az árrontás kérdésébea az ítélkezést egy, a tisztességtelen versenytörvény alapján eljáró és a magyar Vb-ok elvén felépülő Választott Bíróságra ruházza, amelyben a jogász-elnök mellett két laikus bíró szerepel. Az árrontás kritériumát az osztrák felfogás abban látja, hogy a kereskedő haszon nélkül, állandóan és rendszeresen beszerzési áron, vagy főként ez alatt nem árusíthat. Az árrontás törvényes szabályozása természetesen egyáltalában nem érinti a zárt, hézagmentes, reverzális rendszerre felépített márkacikkek eddig is fennállott jogvédelmét. Nem lesz érdektelen annak a felemlítése, hogy az árrontás kéidésével kapcsolatban felvetődött az a gondolat is, hogy vájjon azok a vállalatok, amelyek annak tudatában adnak el árut, hogy azokat a viszonteladó vevő beszerzési áron vagy az alatt kívánja forgalomba hozni, nem vádolhatók-e bűnrészességgel és ezen az alapon nem állapítható-e meg anyagi kártérítési felelősségük? A kérdés felvetése általános helyesléssel találkozott. Mindmegannyi oly kérdések, amelyekkel a magyar zsűri ismételten foglalkozott és amelyekben határozott felfogását leszögezte. A magyar zsűri és a magyar bíróságok munkája és e munka nemzetközi ismertetése, a zsűri-döntéseknek, bírósági ítéleteknek a külföldi lapokban történő állandó közlése, a berlini konferencián ime meghozta a kívánt eredményt, a konferencián résztvevő jogászok, valamint a gyakorlati élet embereinek fokozott érdeklődését és teljes elismerését. És ez érthető is, hiszen a magyar joggyakorlat az üzleti élet embereinek közfelfogását tükrözi vissza, — azt a felfogást, amely országhatárokra való tekintet nélkül, az üzleti tisztesség alapján álló kereskedőknek és iparosoknak lelkében él és üzleti ténykedésében egyértelműen megnyilatkozik. Magyar védjegyjog. (Irta: dr. Beck Salamon. A »Polgárl Jog«. Könyvtára 19. füzet, Budapest, 1934. A szerző saját kiadása. 365 lap. Ára 20 P.) Az eszmei javak irodalmának nagy eseményeként üdvözöljük dr. Beck Salamon monográfiájának megjelenését. Nagyszerű elméleti felkészültség, a jogi életnek úgyszólván minden ágát felölelő biztos áttekintés; és — last not least — a szerzőt jellemző ritka kritikai elemzőkészség teljes mérvben érvényre jut ebben a munkájában is, amely — épp ezért — kétségtelenül nagy lökést fog adni a magyar védjegyjog úgy elméleti, mint gyakorlati továbbfejlesztésének. Sajnos, nem engedi a helyszűke ezúttal azt, hogy a mű tartalmának részletekbe ható méltatásába bocsátkozzunk. Nem térhetünk ki különösen a szerzőnek — vagy az eddig elfogadott szellemben, vagy azzal ellentétben — de magasszínvoaalú indokolással elfoglalt mindenkor határozott állásfoglalására és megoldásaira, mert ez a feladat úgyszólván minden egyes téma tekintetében külön-külön elmefuttatást igényelne s ezért kénytelenek vagyunk néhány általános megjegyzésre szorítkozni: A szerző a magyar jogfejlődést elsősorban a kereskedelmi minisztérium védjegyjogi praxisának tükrében ismerteti, azonban úgy ezzel, mint különösen a büntetőbírósági praxissal nagyrészt elveszíti a kapcsolatot az 1911. évvel, amellyel az említett joggyakorlatot felölelő dr. Szász János-féle Döntvénytár záródik; ami elég érzékeny veszteség, mert különösen a háborúutáni idők — sok vonatkozásban — új szellemet és néhol haladottabb álláspontot juttattak érvényre. Figyelemmel az osztrák és a magyar védjegyjognak úgyszólván azonos szövegű jogforrásaira — állandóan szemmelkíséri dr. Paul Abel és dr. Emánuel Adler kiváló osztrák szakírók idevágó könyveit (természetesen a szabad kritika teljes fenntartásával) és az az érzésünk, hogy ezek mellett a magasfejlettségü és gyorsabb ütemben haladó német szakirodalom háttérbe szorul, holott a néaiet minta egyaránt irányadó volt úgy a magyar, mint az osztrák idevágó törvényhozás számára (nem szólunk a francia és angol szakirodalomról, amely sok tekintetben tőlünk idegen szellemű forrásokból és elgondolásokból merít). Egységesen itatja át a műnek átgondolt és rendkívül áttekinthető, könnyű kezelést biztosító egész rendszerét a gazdasági élet szükségleteinek szemmeltartása, amelynek forgatagában a szerző — mint akinek módjában áll kezét a mindennapi élet ütőerén, tartani — teljesen otthonosnak érzi magát. S azt hisszük, hogy ennél nagyobb és értékesebb elismerés dr. Beck könyvét nem is illetheti, — hiszen tárgya éppen a ^védjegy'«, amely az üzleti forgalom legmagasabb fokozatán álló propagandának jogi eszköze. Dr. Beck jogászi mentalitása arra az alapgondolatra van beállítva, hogy a társadalmi gazdaság a cél, míg a jogteohnika csupán e cél szolgálatába állított eszköz. Csakis az, aki a célt helyesen kitűzni, de az alkalmazandó eszközt is biztos kézzel megválasztani képes: áll Igazában a helyzet magaslatán. Beck könyve — a maga egészében — megfelel ennek a követelménynek s ezzel önmaga definiálja meg azt a helyet, amely ezt az értékes alkotást jogirodalmunkban megilleti. Kartelmegállapodás-e az árelőírásl A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választott (Döntő) Bíróságok ismételten ama felfogásnak adtak kifejezést, hogy az azonos árelőírás magában véve kartelt még nem jelent, ennélfogva a márkacikkek egyoldalú árelőírásának az érvényessége annak írásbafoglalásától és a kormányhatósághoz való bemutatásától nem függ. E kérdés körül megnyilvánult széleskörű jogászi polémiában is e felfogás jut kifejezésre. így: Schuster Eudolf, Beck Salamon, Szenté Lajos, Fazekas Oszkár, Urbach Lajos, Kortsoke Alajos, Bányász Jenő cikkeiben és felszólalásaikban. Most legutóbb Király Ferenc foglalkozik e kérdéssel a tKarteljog Tára* c. folyóiratában (1. 2—-3. szám 1934. IV. kötet). Király úgy tudományos szempontból, mint gyakorlati megfontolásokból ahhoz a felfogáshoz csatlakozik, amely a zárt árvédelmi rendszert a kartelek köréből kirekeszti, nem hagyván azonban figyelmen kívül azt a kérdést sem, hogy vájjon a reverzális rendszer merev érdoktrinája a változott gazdasági viszonyok folytán nem szorul-e újabb elbírálásra! E tekintetben figyelemre méltók volnának azok a németországi rendelkezések, amelyek a márkaeikkek árait csak akkor nyilvánítják sérthetetleneknek, ha a márkacikktulajdonos a vonatkozó áru árát a viszonyoknak megfelelően az előírt mértékben előbb kellően leszállította és a márkás áru árai általában megfelelnek a fogyasztói érdekeknek, tehát a felhasznált nyersanyagok árát és a munkabéreket alapul véve, túlzott hasznokat nem involválnak. Nézete 6zerint az itt folyó harcban tehát lényegileg az árkérdés dominál és gazdaságpolitikai szempontból a hangsúly nem azon van, hogy kartel-e a zárt árvédelmi rendszer, avagy sem, de inkább azon, hogy a márkacikktulajdonosok által korábban megszabott árak elemzése a közgazdasági közérdek és a fogyasztók szempontjából változatlanul megnyugtató eredményt mutat-e. Ebből a szempontból vizsgálva a minden tekintetben helytálló érvelést, meg kell állapítanunk, hogy a márkás áru tulajdonosának fel nem becsülhető érdeke fűződik ahhoz, hogy a korlátlanul szabad verseny tárgyát képező, a szabad versenyben kialakult márkacikkének ára a közgazdasági közérdek és a fogyasztó szempontjait kielégítse. Itt tehát nem a verseny kizárása, nem a magasabb ár elérése az öncél, hanem a márkacikk állandó jellegének a megóvása és pedig függetlenül attól, hogy vájjon az ár megállapításától a viszonteladó több, vagy kevesebb hasznot húz. Kartelmegállapodás vagy közérdekű kikötés? Autotaxivallalatnak az a kikötése, hogy a vele szerződéses viszonyban álló másik autótaxivállalat, amelynek bérautóit állomáshelyeire beengedte, az általa kifogásolt gépkocsivezetőket nem fogja alkalmazni, kartelszerződésnek nem tekinthető. (K. 3721—1933. Indokolást 1. Karteljog Tára 1934. 2—3. szám.) Dr. Bányász Jenő előadása Berlinben. A tisztességtelen verseny leküzdésére alakult Nemzetközi Liga felkérésére a »Laikus elemi részvétele a tisztességtelen verseny elleni küzdelemben* cím alatt dr. Bányász Jenő kamarai titkár, igen előkelő nemzetközi társaságban és a német hivatalos körök nagy érdeklődése mellett, általános tetszéssel fogadott előadást tartott. A nagy érdeklődést az előadásnak zajos helyesléssel történt többszöri megszakításával jellemezhetnők a legtalálóbban. — Az előadó már bevezetőszavaiban utalt arra, hogy a versenytörvény 1. §-a — a külföldi államok törvényeiben is fellelhető generális klauzula — védelmet nyújt, illetve védelmet kell, hogy nyújtson minden olyan üzleti magatartással szemben, amely az üzleti élet rendes menetét károsan befolyásolja, a fogyasztóközönségnek a kereskedelem és Ipar becsületes munkájába, árkalkulációjába vetett hitét megrendíti és általában annak tisztes munkáját diszkreditálja. Ott, ahol versenytörvény generális klauzulája ilyen védelmet nem biztosít, ott, úgymond, nem magában a törvényben kell keresnünk a hibát, hanem a jogszolgáltatásban, vagyis ott feltehető, hogy a bíróság a gyakorlati élettől egy kissé eltávolodott, a kereskedelem és ipar jogos kívánalmait, tisztes törekvéseit, az üzleti tisztesség védelmében kifejtett küzdelmét félreérti, kellőképpen nem méltányolja. Ily esetben tehát