Iparjogi szemle, 1933 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 1. szám - A peres eljárás felfüggesztése - Ki állapítsa meg valamely üzleti magatartás erkölcsös vagy erkölcstelen voltát?

IPARJOGI SZEMLE AAVili Jahrgang HAVI FOLYÓIRAT MONATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 1933 jTár 1. SZ. Tagsági járulékként Ifi Jáhrlicher Bezugspreis IU p SZERKESZTIK: SCHRIFTLEITUNG: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület — Herausgegeben von : Vérein fiir Gewerbiichen Rechtschutz, Budapest V. Alkotmány ucca 8. A peres eljárás felfüggesztése* — A jóhiszemű alperes védelme — írta : MESZLÉNY ARTÚR egye'emi tanár, budapesti ügyvéd Amily áldásosnak és erkölcsi szempontból tisztító hatásúnak bizonyult a TVT. az üzleti életbon, oly tagadhatatlan viszont, hogy felidézte a tisztességtelen verseny egy újabb, V( szedelmes és pusztító faját: a tisztességtelen verseny miatt indított perrel űzött tisztességtelen versenyt. A súlyos szankciók, amelyeket a TVT. alkalmazni rendel, az ideiglenes intézkedések lehetősége és romboló hatása, a megbélyegzés, amely már a per folyamatbatételével a felületes és tájékozatlan nyilvánosság előtt az alperest fenyegeti, a sajtóközlemények útján való dobraverés lehetősége, amely ellen hiába reagál az alperes akár a maga részéről a felperes ellen támasztott TV.-perrel, akár sajtójogi vagy rendes bűnvádi úton, mert mire elégtételhez a legjobb esetben is jutna, már elvégezte a munkájút. Mindez szinte csábítja és ingerli a lazább lelkiismeretlel bíró versenytársat arra, hogy akár minden alap nélkül, akár — ami még gyakoribb — .jelentéktelen lappáliáknak nagyképű felfújásával és szélesre taposásával kompromittálja ellenfelét. Megéltük azt is, hogy az összeomlás szélén álló vállalatok az elkerülhetetlen bukást azzal próbálták kikerülni vagy elodázni, hogy jóhírű és intakt nagy versenytársuk ellen a legnagyobb vehemenciával indítottak TV.-pereket oly állítólagos visszaélések címén, amelyeket maguk is nap nap után elkövettek, amelyek alig- vagy egyáltalán nem lépik át a megengedettség határait, de amelyeket kifejezetten szankcionálnia mégis nehéz annak a választottbíróságnak, amely hivatva van a verseny tisztasága fölött őrködni. Az üzleti éíet elvégre a megalkuvások és opportunitások területe, amelyen sok mindent lehet és kell elnézni, jelesül a mai súlyos viszonyok közepette, ami az erkölcs és tisztesség szigorú elveivel nem egyeztethető össze teljesen. De az ilyen csekélyebb lapszusokból ne kovácsolhasson fegyvert magának az, akinek magának százszorta annyi vaj van a fején, s ne használhassa fel végül is a választottbíróságot arra, hogy ellenfelét, aki kényes a jóhíréro és semmi körülmények között nem kockáztathat egy abbanhagyásra kötelező ítéletet, alaposan megzsarolja. Az ilyen és hasonló számos visszaélés ellen hathatós fegyvert találni fölötte nehéz, mert ismét érvényesül az a cireulus vitiosus, amelyre már a fentiekben egyszer céloztam. Az üzleti élet tisztasága fölött őrködni hivatott választottbíróság ugyanis kénytelen a saját presztízse érdekéhen is a képzelhető legmagasabb és legszigorúbb erkölcsi mértéket alkalmazni ős nem lehet elnéző az előtte bizonyított legeseké yebb elvetéssel szemben sem. A rendes bíróság viszont — és élé'n a kir. Kúria — nem mondhat mást, mint azt, hogy „elvégre mi nem vagyunk" kereskedők, nem ismerhetjük legkisebb részleteiben az üzleti életet és az abban uralkodó etikát, de nem is lehetünk lazább erkölcsi felfogást tanusítók, mini ennek a társadalmi osztálynak e kérdések eldöntés re hivatott szervei, tehát: magunkévá tesszük a választottbíróságok és zsűrik erkölcsi álláspontját". Innen van, hogy egyes kérdésekben a kir. Kúria is oly drákói álláspontot foglal el, hogy kérdés, vájjon nem köti-e gúzsba éppen a tisztességes reklámot, a jogosult üzleti élelmességet és a. legalkalmasabbak érvénye sülését. * Kivonatos ismertetés dr. Meszlény Artúr egyet, tanárnak a tisztességtelen verseny védelmére a'akult Nemzetközi Liga 1933. évi berlini kongresszusán előterjesztendő előadásából. Tgy pl. a versenytárs árujának a saját áruval szembeállítását kimondó tilalom a silányabb áru javára oly előnyt biztosít, amely egyenesen közérdekellenes. Nem vitázom azon. hogy adandó esetben a kir. Kúria bizonyára meg fogja találni a helyes mértéket és tágítani fog elvi álláspontján. De az alsóbíróságok tömeges gyakorlata ez állásfoglalás nyomán oly szortelensógekot mutat fel, amelyek addig is súlyosan érinthetik az üzleti forgalom szabadságát. Messze vezetne itt bírálat alá vonni a felmerült orvoslási indítványokat. Leggyakorlatibbnak és a híróságok tehermentesítése szempontjából éppúgy, mint az anyagi igazságéból legmegfelelőbbnek azt a; — értesülésein szerint avatott helyről már kezdeményezett — eszmél tartom, amely talán némileg módosítva a következőkben áll: ha a rendes bíróság úgy találja, hogy a keresetben előadóit panasz jelentéktelen sérelemre vonatkozik, vagy ha valószínű, hogy a keresetindítás csak bosszantásra, vagy a felperes javára szolgáló reklám céljából történt, vagy ha alperes igazolja, hogy a sérelem beugratás eredménye: a rendes bíróság az eljárást hatáskör hiánya okából hivatalból is szüntethesse meg és a netán fennforogni látszó csekélyebb rendellenesség fegyelmi ülőn való megtorlása végett az ügyet tehesse át az illetékes kereskedelmi és iparkamaráihoz. Analógia: a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. tc. 125. §-a: „Ha a vád tárgya vétség vagy kihágás és a bűnösség oly csekély s a cselekmény tárgyi súlya anynyira jelentéktelen, hogy büntetés sem a jogrend védelme, sem a sértettnek nyújtandó elégtétel érdekében nem mutatkozik szükségesnek, a bíróság az ítélethozatalt mellőzheti és az eljárást végzéssel megszüntetheti". A megszüntető határozat már önmagában azt az elégtételt szolgáltatná az alperesnek, hogy komoly panaszra ellene ok nincs, s az azzal a felperesre háruló perköltség (ellentétben a tc. fent idézett 125. §. 2. bek.-ben foglalt rendelkezéssel!) automatikusan hatna abban az irányban, hogy ne árasszák el — miként jelenleg történik — lappáliákkal a kir. törvényszékeket s vonják el a bírói erők nagj számát komolyabb és érdemesebb munkától. Ki állapítsa meg valamely üzleti magatartás erkölcsös vagy erkölcstelen voltát ? Ez a kérdés foglalkoztatta és tartotta izgalomban a magyar kereskedő- és iparosköröket, amidőn a versenytörvény javaslala megjelent. Ki fogja vájjon megállapítani valamely üzleti magatartás erkölcsös, vagy erkölcstelen voltát. Egy német jogi lapban (M. & W.) olvassuk most egy előkelő jogász tollából a következő sorokat: — Milyen érzést kelthet egy laikusban, ha őt tisztességtelen versennyel vádolják, jóllehet cselekedetének nem volt semminő tisztességtelen célzata, gondolata. És mennyivel különösebb lesz mindez, ha éppen a Reichsgericht fogja TV.-ben marasztalni, miután a két első fórum felmentette. Mint látjuk tehát, „nem szakembertől, sokszor egész egyszerű emberektől finomabb erkölcsi érzéket, becsületérzést követelünk, mint a két első fórum bíróitól, akik a cselekménynek a tisztességtelen versenytörvénybe ütköző voltál meg nem állapították". — Mindenesetre a laikus száméra a cselekmény meg nem engedett voltának indokolása sokkal érthetőbb lesz, mintha a cselekmény meg nem engedett voltát annak tisztességtelenségével magyarázzuk.