Iparjogi szemle, 1932 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 1-2. szám - A szabadalmi oltalmi idő meghosszabbítása

IPARJOGI SZEMLE YYUI évfolyam AAVI- Jahigang HAVI FOLYÓIRAT MON ATSSCHRIFT GEWERBERECHTLICHE1932--* 1-2 SZÁM RUNDSCHAU AZ IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Tagsági járulékként 1f) Jáhriicher Bezugspreis IU P IIHR^ETTVNG: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR Kiadja: az Iparjogvédelmi Egyesület Herausgegeben von: Vérein für Gewerblichen Rechtschutz, Budapest V.. Alkotmány ucca 8. A szabadalmi oltalmi idő meghosszabbítása írta: Dr. FAZEKAS OSZKÁR A 15 éves oltalmi idő, melyet a legtöbb állam törvényhozása kezdettől fogva magáévá tett, rövidnek bizonyult. Gyakran igen értékes találmányok kikísérletezése, gyártási előmunkálatai és a praxisba való átültetése éveket vesz igénybe, nem is szólva a végsősorban döntő üzleti értékesítés (bevezetés, propaganda) időtartamáról, ami gyakran még ennél is hosszabb időt igényel. Az ilykép elvesztett idő és munka dupla veszteséget, egyben a tőkebefektetést is erősen megnöveli, amit a megmaradó és lényegesen megrövidült oltalmi idő alatt annál nehezebb azután amortizálni. Az a serkentő erő, amelyet a szabadalom képvisel, a feltalálóra és — ami még legfontosabb — a gyárosra (tőkésre) gyakorolt hatásában ilykép megcsökken, sőt problematikussá válik. Ezek a megfontolások, amelyek 8 európai iparállamot (és számos Európán kívülit) arra indítottak, hogy 15 évnél hosszabb oltalmi időt (például Ausztria, Németország és Hollandia 18 évit, Spanyolország és Finnország 20 évit) engedélyezzenek, különös aktualitást nyernek a jelenlegi általános gazdasági depresszió következtében. A mai viszonyok között egyfelől sokkal nehezebb investálni, sőt kockáztatni, másfelől sokkal kisebb a kilátás a befektetések jövőbeli amortizálására. Ez indította a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületét arra, hogy a kereskedelmi miniszterhez javaslattal forduljon a szabadalmi oltalmi időtartamnak 20 évre való meghosszabbítása iránt. Schilling Zoltán, a szabadalmi bíróság elnöke, folyó évi január 23-án ankétet tartott ebben a kérdésben és az értekezlet elé egy tervezetet terjesztett, amelynek kapcsán, — részben a tervezettel összhangban — de részben azzal ellentétben is, rövidre fogva a következőkben ismertetjük azokat az irányvonalakat, amelyeket követendőknek tartunk: 1. A bevezetésben jelzett okokból az iparfejlesztés általános érdekei szempontjából előnyösnek tai'tjuk az oltalmi idő meghosszabbítását. 2. Elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk azt, hogy ezt megelőzőleg a szabadalom belföldi gyakorlatba vétele kellőképpen biztosíttassék. A jelenlegi törvény alapján sajnálatos módon kialakult gyakorlat lehetővé teszi ugyanis azt, hogy a szabadalom — különösen a külföldi tulajdonos kezében — az intézmény alapgondolatául szolgáló iparfejlesztés helyett, a szakipar elnyomására használtassák fel. Ennek a tűrhetetlen állapotnak orvoslását célozzák — bár szerintünk nem teljesen kielégítő megoldással — az 1929. évi XVIII. tc-be iktatott, de gyakorlatilag életbe még nem lépett hágai egyezménynek a kényszerhasználati engedélyre xonatkozó rendelkezései. Ha ezeket a bírói gyakorlat helyesen fogja az életbe átültetni, úgy minden gyakorlatias szabadalmat, melynek alkalmazásbavétele gazdaságilag indokolt, a belföldön kell majd gyakorolni. Ennek kikényszeríthetősége szolgál biztosítékul arra nézve, hogy a szabadalomban megtestesített rendkívüli kiváltság nemcsak a szabadalomtulajdonosnak, hanem a hazai közgazdaságnak is javára fog szolgálni. 3. Tekintettel arra, hogy eddig a legtöbb állam, különösen Ausztria és Németország is a 18 éves oltalmi időt fogadta el, ezt mi sem licitálhatjuk túl, mert különben az a következmény állana elő, hogy egy és ugyanazon iparcikk tekintetében, az irányadó külföldi államokban a szabad verseny minden erőfeszítése már két évvel előbb venné kezdetét mint nálunk és ez által a hazánkban ezer okból amúgyis hátramaradó ipari színvonal mesterségesen további két évvel visszaszoríttatnék. 4. Ez alkalomból célirányos volna az oltalmi idő kezdőpontját is megváltoztatni, olykép, hogy az ne a bejelentés napjától, hanem csak a közzététel napjától fogva számíttassék, amely nappal az oltalom tényleg a kezdetét veszi (34. §.). Ez által véget érne az az igazságtalanság, hogy az oltalmi idő egy része csupán a papíron marad, anélkül, hogy gyakorlatilag érvényesülne. 5. A fennálló gyakorlási és használatbavételi (licentiális) engedélyek az engedélyes kívánalmára, a meghosszabbított oltalmi idő tartamára automatikusan kiterjesztendők. A szabadalomtulajdonosnak járó ellenszolgáltatás bármelyik fél kezdeményezésére revízió alá veendő. A vonatkozó perek — minthogy lényegileg kötelmi jogviszonyt tárgyaznak, t. i. fennálló szerződés módosítását involválják — a rendes bíróság (nem a szabadalmi bíróság) hatáskörébe utalandók. Amennyiben azonban a perben szabadalmi jogi vonatkozású kérdés merül fel, úgy annak elbírálása iránt a szabadalmi bíróság keresendő meg. 6. A meghosszabbított időtartamra fizetendő díjak megszabásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a magyarországi szabadalom után fizetendő összes évdíjak kellő arányban legyenek azon díjak összegéhez, amelyeket más iparállamok szednek, nehogy a külföldiek szabadalmi bejelentéseik eszközlésénél a magyar szabadalmi jogterület figyelembevételétől mesterségesen elriasztassanak; ez az intézmény által célbavett iparfejlesztés rovására menne. E téren a háború előtti viszonyokhoz képest amúgyis nagymérvű visszaesés tapasztalható, aminek káros kihatásai több vonatkozásban már is érezhetők. Végül hangsúlyozzuk, hogy az oltalmi idő meghosszabbítása csupán egy intézkedés a szükséges számos és meszszebbreható kezdeményezés sorában, amire az előrelátó ipari jogpolitika szempontjából szükségünk volna ahhoz, hogy a szabadalmi jogrendszerben rejlő iparfejlesztési energiánkat kellőképpen hasznosíthassuk.