Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1929 / 6. szám - Szabadverseny - Közkincs - Ötlet
24 IPARJOGI SZEMLE teknek teljes szolidaritással kell fellépniük. Itt az elnézésnek, a nevelésnek, a figyelmeztetéseknek, a kísérleteknek, a jóakaratnak immár helye nincs, — az eredmény éppen az ellenkezőjéhez, a verseny feltartózhatlan eldurvulására vezet. Könyörtelen szigort tehát a renitens elemekkel szemhen akik — a válságos gazdasági életben — a szerintök „zavarosból" akarják ideig-óráig kihalászni és tengetni kétes, önmagukra és a kereskedő- és iparostársadalomra egyaránt veszedelmes életüket, do méltányosságot és kellő körültekintést a gazdasági élet nehézségeivel kétségbeesetten küszködő, jobb sorsra érdemes, jóhiszemű versenytársakkal szemben. Az ítéletnek közzétételére is volna egy megjegyzésünk. A közzététel szükségképpeni retorzió oly esetekben, amelyekben a tisztességtelen versenyt sajtóközlemény útján követik el. Más esetekben azonban a hírlapi közzététel megszégyenítő mellékhatású, úgyhogy csak akkor alkalmazandó, ha vagy a versenytárs eljárása feltűnően rosszhiszemű, vagy ha a sértett jogainak megvédése céljából szükségesnek mutatkozik. (J. 20.210—1929., B. Tsz. 48.870—1928.) „Szabadverseny" — „Közkincs" — „Ötlet" — Az iparjogvédelmi törvények kolliziója. — E három szóval, újabban az iparjogvédelmi kérdésekkel kapcsolatban gyakran találkozunk. Nem lesz talán érdektelen, ha e szavak belső tartalmával, jelentőségével kissé közelebbről foglalkozunk. A közkincs tárgyát képező tárgyak utánzásának a ténye, azok felhasználása, azokra való építés (haladás) az általános felfogás szerint egymagában véve erkölcstelen még nem lehet. Erkölcstelenné csak akkor válhat, ha az utánzás meg nem engedett, a versenytörvény kifejezett tiltó rendelkezéseibe ütköző eszközökkel történt. A szabadalom, ipari minta, továbbá szerzői jogi bitorlás egyúttal még nem feltétlenül erkölcstelen a versenytörvény szempontjából is. (Itt talán kivételt képezhet az izlésminta oltalma, — feltéve, hogy a vt. 9. §-ában megkövetelt rendelkezéseknek egyébként megfelel és e mellett mások jogos érdekeit, nemkülönben a közérdeket nem sérti, vagyis egy bizonyos meghatározott vállalatra utal, — a csomagolás alakjáról (Odolos üveg, „Pixavon" háromszögletű csomagolása) az illető vállalatot szokták felismerni.) A sokat emlegetett közkincs alatt általában azt a munkát értjük, amelyet minden embernek, vállalatnak a köz javára, az emberi haladás érdekében ki kell fejtenie és amely munka gyümölcsét, bizonyos (törvényben) meghatározott, avagy a forgalmi életben előállott helyzetnél fogva (szabadjegy) teljes egészében, avagy törvényben megállapított idő elmultával (szabadalom, minta, szerzői jog), avagy bizonyos részben át kell engednünk a köznek. Munkánknak tehát az a része képezné kizárólagos tulajdonunkat, csak az maradhat meg számunkra, amely vállalatunk, munkánk gyümölcsét, eszmei javainkat, más idegen vállalatokkal való felcserélés veszélyével szemben megvédelmezi. így a gyakorlati célt, tehát a haladást szolgáló doboz-, üveg- stb. formák, dugólekötések, zárócimkék elhelyezése, általánosan szokásos formulák, beosztások (árjegyzékeknél), közismert bevett eljárások (könyvelési módok, ötletek stb. stb.), feltéve, hogy nem utalnak egy meghatározott vállalatra (9. §.) közkinccsé válhatnak, azok utánzása tehát a vt. tiltó rendelkezéseibe nem ütközik. A csomagolás, a vignetta színkombinációja, a jellegzetes külsők, fedőlapok, színezések stb., stb., vagyis más szóval a vállalatra, származókra utaló jelzések, külsők, megjelenési formák, az egyes, az üzleti vállalatok lobogója azonban amíg e jellegüket megtartják a vállalat kizárólagos tulajdonában maradnak és a megtévesztésre alkalmas utánzatokkal szemben a legmesszebbmenő oltalmat élvezik. Ugy véljük, ez volna a helyes határvonal a közkincs és az egyest kizárólagos joggal megillető eszmei jÓ6zág között. A jogi irodalom is általában a megtévesztő hasonlóság fenforgásának a kérdésével operál, mondván, hogy az utánzás csak abban az esetben üldözendő, erkölcstelen, ha a vevőközönséget a vállalat, az áru származása tekintetében tévedésbe ejti (például közkinccsé vált munkának hasonló1, egy meghatározott könyvkiadóvállalatra utaló kiállításban (vt. 9. való megjelentetése.) Nézetünk szerint azonban e felfogás kissé túlságosan szabad. Elegendő, ha egy jól átgondolt, praktikusan áttekinthető csoportokra osztott kétségkívül újdonság erejével ható árjegyzék utánzására utalunk. A megtévesztés lehetősége nem forog fenn feltétlenül, mindazonáltal érezzük, hogy a szerzői jogot nem élvező, mindazonáltal tenger munkát, fáradságot és kiváló szaktudást igénylő munka elorozásáról van szó, amely a jjj erkölcsökkel aligha egyeztethető össze. De még ha ezt a szabadmunka felfogást osztanék is, akkor is hangsúlyoznunk kell, hogy a származási jelleget vesztett kereskedői munkának minden eredetiséget nélkülöző, teljesen szolgai utánzatnak védelme talán itt is elhibázott volna. És itt eljutunk a sokat emlegetett ötletek oltalmához, amelyeknek szűkreszabott határokon belül való törvényes oltalmát méltányosnak kell tartanunk és a versenytörvény alapján e szűkreszabott határokon belül (talán 6 hónap, — 1 év) mozgó erkölcsi megítéléseket a versenytörvény szellemével összeegyeztethetőnek tartanok. A jelenlegi törvényes állapot azonban az ily irányú megoldásokat nem tűri. Vezetőgondolatunk, hogy az idegen munkába való betolakodás oly célból, hogy a vevőt az egyén, vállalat, illetve az áru származása tekintetében tévedésbe ejtse: erkölcstelen. Igen érdekesen világít erre a kérdésre, de ennél jóval továbbmenőleg, az alább szószerinti szövegében ismertettel gyakorlati érzéktől áthatott bírói ítélet. „Mind általánosabban válik érezhetővé az ipari minták és ill. az eredeti ipari és műszaki gondolatok kellő védelmének hiánya. A szabadalmazás mindig nehezebbé válik és minden jóérzésű ember előtt méltányosnak és jogosnak tűnik fel, hogy az eredeti ipari, vagy műszaki gondolatok kitervezói is élvezhessék a sokszor hosszú fáradságos munkával, máskor nagy zsenialitással, vagy mindkettővel alkotott munka vagyoni hasznait. Erre 3 vagy 5 év nem elegendő, mert ennyi idő még annak is kevés sokszor, aki a minta terjesztésére és közkedveltté tételére kellő tőkével rendelkezik. De kinek lehet kedve a minta közkedveltté tételére vagyont áldozni, amikor annak védelme megszűnik, mielőtt hasznot hajtott volna. A törvények e hiányosságának pótlására azonban a Tv. egyáltalán nem alkalmas és e hiányt a Tv. alapján a bírói joggyakorlat sem pótolhatja. A minták, ill. ipari vagy műszaki gondolatok utánzását a Tv. 9. §-a alá vonni semmiféle okoskodással nem lehet. A Tv. 9. §-a a cégek és ill. versenyvállalatok összetéveszthetősége ellen irányul, amiről a jelen perbeli tényállás mellett sem, de általában sem lehet szó a minták utánzásánál. Ami már most azt a kérdést illeti, hogy a bírói joggyakorlatnak kellene a Tv. alapján az ipari munkák védelmét kifejleszteni, erre a Tv. nem nyújt alapot. A bíróság igazságos és méltányos ítéletet csak oly irányban hozhatna, ha nem egyáltalán, hanem meghatározott időre 3, 5 vagy 10 évre tiltaná el alperest a minta utánzásától. Ez már nemcsak új jogbitorlás volna, hanem, a törvények semmibe vétele. A Tv. alapján a cselekmény tisztességtelen és a jperkölcsökbe ütköző volta állapítandó meg és ez a jogalap időbelileg nem korlátozható. Viszont ha a szabadalom vagy minta védelme lejárt, vagy ily védelem eredetileg sem biztosíttatott, akkor a bíróság meg sem állapíthatja az utánzásnak tisztességtelen és a jóerkölcsökbe ütköző voltát. Úgyhogy a szabadalmi és mintaoltalom időbeli korlátai és ezeknek vélt igazságtalansága ellen a Tv. alapján a bírói joggyakorlat oltalma alá vonni nem lehet. Annak megállapítására sem látott a kir. törvényszék alapot, hogy alperes a felperessel való sikertelen tárgyalás alkalmával oly üzemi, vagy műszaki titok birtokába jutott, amit később megrendelésének elnyerése céljából felhasználhatott. Ha az új stanzni-gépeket a kapott mintalemez alapján el lehetett készíttetni, akkor versenytárs a felperestől semmi üzemi, vagy műszaki titkot jogtalanul át nem vett és meg nem tartott. (B. Tsz: 13. P. 47.300—1928.) Igen helyes az idézett bírói ítélet ama megállapítása, hogy a versenytörvény alapján nem védhetők meg a be nem lajstromozott minták, a be nem jelentett ipari újdonságok, szabadalmak stb. Oltalmat tehát csak annak a jogtárgynak adhatunk, amelyet törvényes rendelkezések védenek és illetve, amelynek közkincs jellegét az egyes iparjogvédelmi törvények külön meg nem állapítják, időben nem korlátozzák stb. stb. Az azonban, aki eszmei javát speciális jogszabály alapján időleges oltalom alá helyezte, vagy helyezhette volna, szabad utat választhat jogai érvényesítésére: a szabadalmi, ipari minta, szerzői oltalmat, vagy versenytörvényt. A versenytörvény tehát a szabadalmi törvény, a szerzői jogi törvény és ipari minta rendeletnek, a szabadalom, szerzői jog, az ipar minta fogalmát, oltalmi körét szabályozó rendelkezéseit nem érintheti. Mindenkor figyelembe veendő azonban, hogy az egyes iparjogvédelmi törvények rendelkezései mintegv kiegészítik egymást, egymásba szövődnek és a versenytörvény, mint az első helyett, az utolsó generális torvény hézagpótló feladatot tölt be. Ujságüzem Rt., Budapest, VII, Erzsébet körút 5. Felelős üzemvezető: Wózner Ignác.