Iparjogi szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1929 / 1. szám - A verseny szabadsága és tisztessége 2. [r.]
*XIII. évf — L szám T TV TI X^V T /^V T Budapest, 1929 jan. hó IPARJOGI Megjelenik minden hó 1-én, mini a „MAGYAR GYÁRIPAR" / ,,IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET insja rendes melléklete jj-——, — — „. lagsági járulékul kapják Jury SZEMLE Jur^ Az eszmei javak, az üzleti tisztesség, szabadalmi-, védjegy-, minta-, szerzői-, név- és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat AZ „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET" KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VII, MIKSA UCCA 8. SZÁM TELEFÓN : AUT.-824—35, 264—03 Szerkesztik: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR A verseny szabadsága és tisztessége*) írta: Dr. MESZLÉNY ARTÚR IIA defenzív eljárás megengedettsége, mint vezető megkülönböztetés, más ítéletekben is kifejezésre jutott. így nem látott a vbíróság tisztességtelen versenyt abban, hogy a kartellben tömörült versenytársak védekezésül az outsider ama reklámjával szemben, hogy ö „kartellen kívül'' áll, sőt retorzióként, árubeszerzési nehézségeket igyekeztek neki támasztani. (20.899/1927., Bányász 17. 1.) S a Jury is elismeri, hogy az alperesek által szétküldött körlevél („nevezettnek semminemű címen rabattot nem adunk", „vele az üzleti összeköttetést megszüntetjük", „aki tőle vásárol, annak számláját zárjuk és kiadmányunkat még minimális rabattal sem szolgáltatjuk ki"), a védekezésnek a legszélsőségesebb fegyvere ugyan, de indokoltnak jelenti ki, ha a támadás a versenytársak gazdasági érdekeit érzékenyen károsítja és e támadás másként el nem hárítható. (29.435/1926., Bányász 20.) Miként az Iparjogi Szemle 1927. évf. 14. lapján egész terjedelmében közzétett indokolásból kiviláglik, ez a vélemény a védekező tendenciát a közérdekkel —- amely az adott esetben kulturális érdek volt — hozza kapcsolatba és ez alapon tekinti igazoltnak a kartellbe tömörült versenytársak részéről kiszabott boykottot. Megállapítja, hogy a zeneműkereskedelemben a bolti ár szigorú betartása fogyasztói érdek is azért, hogy tudományos és irodalmi értékű zeneművekkel spekulációt ne űzhessenek, másfelől kulturális érdek, hogy a versenytárs ne csak a nagyon kelendő műveket árusítsa, s (ezt már csak a sorok közül olvasom ki) a, nem kelendő művek eladásánál rá szakadható veszteség ellen az árak kartellszerű megállapításával védekezhessék. Ezért a panaszolt magatai-tást a Jury csak akkor tekintette tisztességtelen versenynek, ha annak támadó jellege volt anélkül, hogy az ellenfél az egész szakma jogos exisztenciális érdekeit veszélyeztető magatartást tanúsított volna. Az előbb már említettem, hogy a Jury nyomatékosan hangsúlyozza az individuális önrendelkező jogot az adásvételi forgalomban. Egy legújabban kelt vélemény szerint „a gyárosoknak, illetve kereskedőknek ama ténykedése, hogy az áru kiszolgáltatását minden indokolás nélkül megtagadják, a 'fvt. tiltó rendelkezései, illetőleg az üzleti tisztesség és a jó erkölcsök szempontjából kifogás alá nem eshetik. A konkrét esetben mérlegelés tárgya lehet, vájjon az alperes támadása: a) kizárólag a felperes által előállított, illetve forgalombahozott áru boykottjára, bj avagy általában a felperes üzletkörébe eső áruk továbbeladásának betiltására vonatkozott-e, c) és illetve hogy az alkalmi egyesülésbe tömörült versenytársak a levélben foglalt kitételnek általános boykott je'entőségét tulajdonították-e" és ehhez képest a Jury a b) és c) alatti esetben a Tvt. 1. §-a elleni jogsérelmet lát. Annyiban azonban megvan a kongruencia ez állásfoglalás és a megelőzők között, hogy a versenytárs üzleti tevékenységének teljes megbénításában látja az aggresszivitás oly fokát, amelyet a fennálló jogrend el nem tűrhet. S ugyancsak a jogos védelem szempontja dominál egy egészen más téren is, amikor a Jury a konkrét eset körülményeinek mérlegelése alapján úgy találta, hogy a kereskedő, aki versenytársának üzletéből távozó vevőket megszólított és •) Pótlás. Az Australian industries preservation act-ekre vonatkozólag értekezésünk elején közölt adatok tekintetében lásd Kohler, Der unlautere Wettbewerb, 1914., 12. s. k. 11., a Fugger-féle kartellszerződés tekintetében ugyanott 4. 1., az 1577-iki német Reichspolizeiordnung tekintetében pedig u<> vallott 3. 1. megkérte, hogy ezentúl nála vásároljanak — oly magatartás, amelyet egyébként éppen a legújabb időben a legélesebben elítélt —, a versenytárs éles támadásával szemben (plakátok, röpcédulák osztogatása az uccán a versenytárs üzletének közelében) nem követ el tisztességtelen versenyt. Ez a felfogás nem mindenütt vitátlan, s jelesül a német jogfejlődés nem ismeri el a jogosultságát sem a védekező vevöfogdosásnak (Kohler 26. 1.), sem a védekező hírnévrontásnak (RG. 1898. dec. 9., Jur. Wschr. 1899. 53. 1.), amint az állítás a valósággal tudatosan ellenkezik (RG. 1904. febr. 2., Jur. Wscnr. XXXIII. 185. 1., idézi Kohler 241. 1. 5. j.). A Jury állásfoglalását csak helyeselhetem, morális indokoltságán kívül azért is, mert teljesen fedi a Magánjogi Tkv. Tjav. 1712. §-ában felállított fogalmát a jogos védelemnek: „Nem jogellenes a sérelmet okozó cselekmény, ha szükséges volt avégett, hogy a tettes a sértettnek közvetlen jogellenes támadását magáról vagy másról elhárítsa (jogos védelem)". A határokat tehát úgy szabnám meg: 1. a cselekménynek nem szabad a védekezés körét túllépnie és támadás, bosszú vagy megtorlás jellegét öltenie (s ennyiben az előbb említett boykottrendszabályt, amennyiben már nem önvédelemként, hanem retorzióként jelentkezett, nem tudom egészen jogosultnak tekinteni), és 2. a büntetlenség, amelyet a Btk. a vétlen védelem határainak félelemből, zavarodottságból stb. túllépése számára biztosít, itt magánjogilag (mert erre minden jogszabálybeli alap hiányzik), nem jöhet szóba. Vájjon büntetőjogilag képzelhető-e: ezt döntsék el a kriminalisták. Miként a kartellek árszabályozó tevékenységét nem tekinthetjük eo ipso közérdekbe ütközőnek, úgy viszont az árrontás is bizonyos határig megengedett, azon túl azonban tisztességtelen versennyé fajulhat. A Jury szerint a szabad verseny a versenytárs tetszésére bízza, hogy minő áron adja áruját, s a vásárlók előnyben részesítése még nem tisztességtelen verseny (11.154/925. Bányász 16. 1.). Nem tehető kifő-ás a Tvt. szempontjából az önköltségi áron aluli eladás ellen sem (32.435/1927. Bányász 19. 1). Az áron aluli eladás tisztességtelen versennyé csak akkor válik, ha az árut valóban nem adják a hirdetett áron, vagy az olcsóság oka a kínált minőségnél silányabb áru, vagy az eladónak az eladásnál követett magatartása olyan, hogy tisztességtelen versennyé minősül (14.486/1926., Bányász 19.). A német bíróságok egy legutóbbi, nagy port felvert esetben ennél jókora lépéssel tovább mentek és tisztességtelennek bélyegezték azt az eljárást, amikor a továbbeladó kerülő úton szerzett be egv tömeget a védjegyes áruból és azt a kartellárnál olcsóbb áron hozta forgalomba (v. ö. Ipafj. Sz. XXII. évf. 24. 1.). Ezzel szemben a budapesti Jury arra hivatkozva, hogy a kereskedő szent joga, hogy minél olcsóbban szerezhesse be áruját, nem látott kive ni valót azon, hogy az alperes másodkézből, tehát a gyáros he'ybeli képviselőjének megkerülésével szerezte be az árut, sőt harciasan kikel a monopolizáló törekvés ellen (55.152/1927., Iparj. Sz. XXII. évf. 6. 1.) A budapesti Jury ez álláspontja mellett feltűnő, de — miként mingyárt kifejtem —, érthető és helyes, hogy kifogás tárgyává tette a következő s-övegű hirdetést: „Figyelmeztetés! Csakis a legsürgősebb szükségleteit fedezze, mert rövidesen visszamegyek áraimmal." (Vb. 4674/1927., Bányász 24. 1.) Ha a választott bíróság ennek megoldására azt hozza fel, hogy ez a versenyeszköz károsan befolyásolja a szabad versenyt, úgy ezzel talán nem nyúlt le az elhatározás végső gyökeréig. Magában a hirdetés szövegében ugyanis nem foglaltatik sem vevőfogdosás, sem egyes vagy valamennyi versenytárs ellen irányzott támadó cselekmény, sem pedig a versenyszabadság egyéb korlátozása. Ami benne foglaltatik, az inkább a vételkedv mesterséges lohasztása, lebeszélés a vásárlásról azzal, hogy a közönség vái'ja be, míg a hirdető olcsóbban hozza áruját forgalomba. Hiszen ha a hirdetés nem a jövőre, hanem a jelenre szólna és azt tartalmazná, hogy „csak nálam vásároljon, mert én vagyok a legolcsóbb"; ezt