Iparjogi szemle, 1928 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1928 / 4. szám - A versenytörvény és az iparjogvédelmi törvények

XXII. évfolyam ~W" ~W~^\. ~Tk TT^V T T" 4. szám Megjelenik minden hó 1-cn, linl a „MAGYAR GYÁRIPAR" """" "~" "~" "™" F 1 ~ • ""~ .IPARJOGVÉDELMI E YliSUL'.T" tagjai rendes melléklete ' ^^^^^^ tagsági já'ulékul kapják IPARJOGI SZEMLE Az eszmei javak, az üzleti tisztesség, szabadalmi-, védjegy-, minta-, szerzői-, név- és cégjog oltalmát szolgáló folyóirat AZ „IPARJOGVÉDELMI EGYESÜLET" KÖZLÖNYE ___ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VI, PODiMANICZKY UCCA 49 TELEFON : T. 264-03, 123-18 Szerkesztik: DR BÁNYÁSZ JENŐ és DR FAZEKAS OSZKÁR A versenytörvény és az iparjogvédelmi törvények Védjegytörlés iránti igény a versenytörvény keretében A versenytörvény (1923 : V. tc.) felállítja azt a jogi elvet, amely szerint a formális védjegyjog- is csak az üzleti tisztesség, a jó erkölcs szabta korlátokon belül érvényesíthető. Amennyiben a cég, a név, a védjegy használata az üzleti tisztességbe, ütközik, úgy a sértettnek jogában állhat az ily cégnek, névnek, védjegynek, árujegynek abbahagyását, illetőleg megfelelő toldattal történő használatát kérelmezni. Amennyiben tehát beigazolást nyer, hogy a korábbi védjegy, amelyet bejelentő egyáltalában nem gyártott, egy más^ versenyvállalat védjegyeként ismeretes, úgy a korábbi védjegytulajdonos védjegyhasználata az üzleti tisztességbe, a jó elkülcsökbe ütközhet. A versenytörvény szelleme nem tűrheti, hogy egy formális jog lábbal tiporjon gazdasági érdekeket, hogy a korábbi bejelentő, kizárólag e tényével (a bejelentés tényével) kisajátíthasson a maga javára oly értékes védjegyeket, neveket, tehát- gazdasági értékeket, amelyek közismertté tételében semmi része nem volt. Az ily versenytárs a lesipuskás szerepét tölti be — korábbi formális jogaival áll lesben és vár, amíg jóhiszemű versenytársa, például a későbben lajstromozó, az ő védjegyéhez hasonló védjegyét, kereskedelmi tevékenységével és a reklámra fordított tekintélyes költséggel közismertté tette és akkor kilép az ismeretlenség homályából és korábbi védjegyjoga alapján kívánja az immár értékes védjegyet a maga javára kisajátítani. Azt a védjegyet, amelyet a forgalomban már egy más versenyvállalat származási jegyeként ismernek. A formális jog nem szolgálhat erkölcstelen üzleti célokat. A tisztességtelen versenyről szóló törvény tehát nemes hivatást tölt be — beleviszi az iparjogvédelmi törvényekbe a tisztultabb erkölcsi felfogást. A versenytörvény nem csupán a védjegytörvény formalizmusát töri át, hanem védelmet ad oly árujelzéseknek, amelyek a védjegytörvény merev rendelkezései szerint egyébként törvényes oltalmat nem élveznének. Nagyon természetes, hogy itt csupán azok a jogok érvényesíthetők, amelyek a forgalomban valóban, elismerten gazdasági értékkel bírnak, és amely jogok feltétlen jóhiszemű használat alapján keletkeztek. Sem a tényleges alkalmazás, sem pedig az „erősebb joga" még egymagában véve nem állítható a formális joggal szembe. Itt a formális joggal szemben tehát kizárólag csak különleges, feltétlenül méltánylandó gazdasági érdekek mérlegelhetök — az erkölcsi felfogás durva megsértései. A versenytörvény nyomán kifejlődő gyakorlat akkor, amidőn általában védelmet kíván nyújtani a kezdeményező — bizonyos, a hazai piacon újdonság jellegével ható — ipari, illetve kereskedelmi tevékenységnek, kétségkívül az üzleti tisztesség követelményeit tartja szem előtt, azonban tagadhatatlan, hogy belenyúlhat oly iparjogvédelmi területre, amely már a versenytörvény keretein kívül esik, vagyis külön fennálló törvényeknek, rendeleteknek és szabályoknak fentartolt rendelkezéseit érinti. Az egész világon észlelhető jelenség, hogy a védjegyjogoknak többé-kevésbé fonnaiisztikus rendszerét a versenyjognak a materiális igazságot szem előtt tartó szelleme egészíti ki, sőt a védjegyjog tételeit átformálja, az anyagi igazság érvényesülésére, alkalmas tételekkel bővíti ki. A versenyjognak ez a világszerte érvényesülő tendenciája a magyar jogban is diadalra jutott. Gyakorlatunkban máris elég nagy számban fordultak elő esetek, amikor a tisztességtelen versenyről szóló törvény rendelkezései alapján az ellenfél védjegylajstromozása által előidézett sérelem reparálását keresik a felek. Ezen a ponton áll elő a konfliktus. A versenytörvényre alapított, de védjegyet érintő kérdésekre ma nincsen megfelelő fórum. A lajstromból való törlés elrendelésére a kereskedelmi miniszter hivatott, viszont a kereskedelmi miniszter csak a védjegyjogban .ismeretes törlési okok fenforgása alapján rendelhet el törlést, a kereskedelmi miniszter tehát védjegytörlést a tisztességtelen versenyre alapított jog címén el nem rendelhet. Már most, ha a fél a tisztességtelen versenyről szóló törvény félhívásával polgári bírósághoz fordul (a Kamarai Választott Bíróság hatásköre, sajnos, az abbanhagyási perekre korlátoztatott) és a polgári bíróságnál akar érvényt szerezni a maga igazának, bíróságaink, legalább az eddigi esetekből erre kell következtetni, a kereskedelmi minisztérium hatáskörébe tartozónak mondanak minden oly kérdést, amely a védjegy sorsát érinti, és ezért a keresetnek hatásköri hiányából érdemben el sem bírálják, még akkor sem, ha úgy látják, hogy a védjegy lajstromozása a tisztességtelen versenyről szóló törvény alapján joggal volna kifogásolható. Ahol tehát a törlésre a hatáskör megvolna, ott a törlés nem kérhető, mert a törlés elrendelésére hatással bíró miniszter előtt a tisztességtelen versenyen alapuló jog nem érvényesíthető; ha pedig a bíróság előtt indul az eljárás, a bírónak nincs módja rá irányadó, és előtte alkalmazásra váró anyagi jogszabályt érvényesíteni, mert a bíróság felfogása szerint, hatáskör hiányában nem bocsátkozbatik oly kereseti kérelem elbírálásába, amely a védjegy törlésére irányul. Ezen a réven megakad a védjegyjognak a versenyjog anyagi igazságra törő szellemével való telítése. Ezen a helyzeten tehát feltétlenül változtatni kell. Védjegyjogászaink, így különösen dr. Beck Salamon és dr. Szenté Lajos szerint semmi akadálya annak, hogy a polgári bíróság előtt a fél a tisztességtelen versenyről szóló törvényre alapítottan oly kérelmet terjesszen elő, hogy ellen• fele valamely védjegy használatának abbanhagyására kötc_ leztessék. Dr. Beck Salamon a kamarához intézett előterjesztésében ama felfogásának ad kifejezést, hogy a kérelem formailag nem érinti a védjegy lajstrombeli létét, és a kérelemnek helytadó ítélet a lajstrombeli állapoton változást nem involvál. Ily ítélettel elérhető volna az az eredmény, hogy a marasztalt fél védjegye ugyan a lajstromban fenmaradna, de a közforgalomban eltűnne. Gyakorlatilag tehát ez a ma is elérhető eredmény kétségtelenül nagy fontossággal bír. De a védjegy lajstrombeli fenmaradása nem csupán a jogi esztétika szempontjából kifogásolható, mint egy felesleges ballaszt bebalzsamozása, hanem gyakorlatilag is fontosság jut a védjegylajstrom fenmaradásának. A lajstromozás fenntartása útjában áll ugyan újabb, egyébként jogosult védjegy lajstromozásának) sőt a lajstromozott védjegy alapján még az abbanhagyásra marasztalt félnek is módja van védjegybitorlási pereket folyamatba tenni, és arra való tekintettel, hogy az 1890 : II. te. 29. szakasza és a 1895 : XLI. tc. 12. szakasza alapján védjegybitorlási perben az eljárásra hivatott büntető bíró nem dönt önállóan abban a kérdésben, hogy a védjegy kizárólagos használati joga megillet-e valakit, hanem e tekintetben a kereskedelmi miniszter döntése van fentartva, és a büntető bíró köteles a miniszter döntését kikérni, és határozatát bevárni. A kereskedelmi minisztérium ezen döntésénél is természetesen csupán a védjegytörvényen alapulói akadályokat fogja elbírálni, míg a versenytörvény rendelkezéseit nem fogja figyelembe venni. A formailag fentartott védjegylajstromozás tehát további zavarokra adhat alkalmat. Éppen ezért a hatásköri kérdésben összhangot kell teremteni, és a fenforogni látszó ellentétet át kell hidalni. Erre az áthidalásra a kellő jogszerű alap meg is van.