Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 5. szám - Viszonválasz az iparjogosítványok kiadásának háborús rendje kérdésében

282 hogy e csoportosításnak egyes „következményei" megmarad­tak, hanem, hogy milyen alapon lehet az ipart elkezdeni. S ha ma azt látjuk, hogy minden iparnál — még a szabad-iparnál is szerepe van a megbízhatóságnak, a hozzáértésnek, sőt az új vállalat szükséges voltáról kialakult véleménynek is, akkor bátran mondhatjuk, hogy az iparjogosítványok feltételeinek normális rendszere felborult és lényegileg minden ipar enge­délyhez kötötté vált, még ha azt iparigazolvány alapján gya­korolják is. Amíg ugyanis az iparigazolvány helyesen csak „igazolása" volt és lehet az iparűzési személyi feltételek meg­létének, ma az is a közérdeket a hatóság szabad belátásával mérlegelő engedélyezési aktussá alakult és így az ipari pálya választására vonatkozó állampolgári szabadság — ipartörvé­nyeink alapelve — érthető okokból, de kétségtelenül fel lett függesztve. Tanulmányomban csak mellékesen jegyeztem meg, hogy a hozzáértés igazolásának a képesítéshez nem kötött iparoknál való előírása által tulajdonképpen ideiglenesen teljesült a ke­reskedés képesítéshez kötése iránt régóta hangoztatott óhaj. E megjegyzésemet a hozzászóló arra használta fel, hogy cáfolja, mintha a jogalkotó e kérdésben végleg állást akart volna fog­lalni; ezt azonban nem is állítottam. Azt az állításomat, hogy az elsőfokú iparhatóság önálló jogköre az iparjogosítvány kiadása kérdésében majdnem tel­jesen megszűnt és így tulajdonkép csak formailag maradt „hatóság", hozzászóló meg sem kísérli cáfolni; viszont már szembeszáll azzal az állítással, hogy az eljárás egysége meg­szűnt. Itt érvül néhány olyan kivételre hivatkozik, amelyet részben én is említettem és amely a szabály érvényét le nem rontja — részben pedig olyan új rendeletekre utal, amelyeknek a 33.800/1943. Ip. M. sz. rendelet csak egységes szerkezetbe foglalása, amelyek tehát a jellemzett mai állapottal szemben a tanulmány szempontjából korábbi állapotnak nem minősít­hetők. A mai rend bírálata természetesen az 1938 óta kiadott mindennemű szabályozásra vonatkozik. Nem válaszol a hozzászóló a rendelet jogalapja tekinteté­ben tett észrevételeimre és így továbbra is nyitvahagyja azt a kérdést, hogy a rendelet mennyiben csak az iparnovellákat végrehajtó jellegű és mennyiben kivételes felhatalmazás alap­ján átmeneti természetű. Elismeri, hogy helyes lett volna a vonatkozó joganyagot maradék nélkül egységes szerkezetbe foglalni, de e tekintetben bizonyos nehézségekre utal. Vélemé­nyem szerint e nehézségek kiküszöbölhetők lettek volna, hisz nincs akadálya annak, hogy minisztériumi rendelet érvényben maradó rendelkezései a forrásra való hivatkozással a szak­miniszteri rendeletbe átvétessenek, vagy hogy az egész jog­anyag minisztériumi rendeletben nyerjen szabályozást. A ko-

Next

/
Thumbnails
Contents