Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 4. szám - A svájci utazói törvény. 1. [r.]

TANULMÁNYOK A svájci utazói törvény1 Az ügynöki tevékenység éltető eleme a kereskedelem szabadsága. Minél inkább megkötik — akár világnézeti szempontokból, akár kényszerítő körülmények folytán — a kereskedelem szabadságát, annál inkább megbénul és háttérbe szorul az ügynök eredményes működésének lehetősége; sőt egyik oldalon az egykéz — és egyéb kijelölési rendszer, másik oldalon a vevők kényszerbeosztása az egyes eladókhoz végeredményben szinte fölöslegessé teszi az egész ügynöki rendet.2 A második vüágháború elhúzódása és mind továbbterjedése, ezzel együtt a honvédelmi szükségletek emelkedése, viszont a rendelkezésre álló árumennyiség csökkenése elkerülhetetlenné teszi az irányított gazdálkodást, melynek kényszerű előnyei mellett természetes hátrányait elsősorban a kereskedelem s mint annak függvénye, az ügynöki kar sínyli meg. Ez a szomorú magyarázata annak, hogy a háborúban résztvevő államok törvényhozása az utóbbi években nem talált időt és módot arra, hogy az ügynöki foglalkozás személyi jogviszonyaival foglalkozzék s így a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak 1936-ban a tagállamokhoz intézett ilyenirányú felhívása jóformán teljesen meddő maradt. Annál nagyobb örömmel üdvöslik az érdekeltek az 1941-ik évi svájci utazói törvényt, mely ha nem is mondható mintaszerűnek és komplettnek, mégis néhány olyan határozott állásfoglalást tartalmaz, mely az ügynöki jogok kiharcolását hatalmas lépésekkel viszi előre és legalább ennyiben követendő példa lesz a jövőre. Már a címből is látszik, hogy a törvény (a továbbiakban = T.) csupán az alkalmazott utazók jogviszonyait kívánta szabályozni, amit azonban — nézetem szerint — hibául felróni nem lehet.3 Nyilván úgy vélte a törvényhozó, hogy első lépés1 A törvény pontos címe: „A kereskedelmi utazók alkalmaztatási viszonyáról szóló szövetségi törvény." 2 Ilyenkor viszont a kereskedők is egyszerűen az államnak vagj' más hatóságnak végrehajtó közegeivé válnak. s A támadóknak az az érvelése, mely szerint a munkaadó kijátszhatja a törvényt oly módon, hogy alkalmazott utazóját önálló ügynökként szerepelteti s így megfosztja öt a törvény nyújtotta szociális előnyöktől, nem helytálló, mert a bíróságok éber szemmel vizsgálják az effajta kísérletezéseket és sohasem az elnevezést nézik, hanem a munkakört, a jogviszony természetét és terjedelmét, a hatáskörök tartalmát, stb., és ezeknek megfelelően kvalifikálnak. Ámde a legszociálisabb jóindulattal sem lehet belemagyarázni az alkalmazotti viszonyt az olyan ügynök működésébe, aki több megbízó részére különböző árucikkek közvetítésével foglalkozik, saját iparigazolványa és külön irodája van, tevékenységéért jutalékot és felárrészesedést kap, sőt 25% erejéig delcrederét is vállal, — még akkor sem, ha maga a megbízó „alkalmazott"-nak, vagy „tisztviseiő"-nek nevezi. (Lásd T. 1. §. 2. bek. és nálunk J. H. XII. 988, XIV. 826.) 18