Gazdasági jog, 1944 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1944 / 2. szám - Az igazgatósági tagok és az alkalmazottak felelőssége

99 az azonnali hatályú elbocsátásra, — az erre vonatkozó és még tüzetesen tárgyalandó szabályok szerint — ha annak a megállapítására is alapul szolgálhat, hogy a munkavállaló az általa elvállalt szolgálat teljesítésére állandóan vagy legalább is tartósan képtelen." Azt hisszük, hogy helyes nyomokon járna a bírói gyakorlat, ha dr. Vincenti Gusztáv ezen fogalmazásán túlmenne. Bár a nagyfizetésű vezérigazgatók és ügy vezetőigazgatók aranykora talán már elmúlt, még mindig igazságtalannak és méltánytalannak érzi a közvélemény azt, hogy minden vagyoni befektetés nélkül, sokszor aránytalanul nagy jövedelmeket élveznek vezetőállású alkalmazottak még akkor is, amikor azok a vállalatok, melyeknek élén állanak, nemcsak hogy veszteséggel dolgoznak, de egész teljesítményük elégtelen. A németbirodalmi legfelsőbb munkaügyi bíróság 1942 október 2-án (Rag 78/1942. szám alatt) a vezetőállásban lévő magántisztviselők felelősségének kérdésében oly szempontokat juttatott érvényre, melyek joggal keltettek szakkörökben nagy feltűnést. Egy biztosítótársasági főtisztviselőről volt szó, aki az utóbbi 10 évben csekélyebb eredményeket mutatott fel, mint a szomszédos országrészekben működő hasonló hatáskörű biztosítási vezérügynökök. Kimondta a németbirodalmi legfelsőbb munkügyi bíróság, hogy a jólfizetett vezető tisztviselők kötelesek a vállalkozó kockázatának egy részét vállalni. A íixfizetésű igazgatónak viselni kell annak következményeit, ha munkája ki nem elégítő és abban ő maga is hibás. Nem elég az, ha egyébként nem lehet reá bizonyítani azt, hogy kötelességeit elmulasztotta volna; ha nem tudja valószínűsíteni, hogy a sikertelenséget kizárólag külső, rajta kívül álló körülmények okozták, akkor helyt kell állania azért, hogy munkája nem szolgálta a munkaadó érdekeit. Az állással a felelősség fokozódik. Ez a németbirodalmi legfelsőbb munkaügyi bíróság fentidézett határozatának a lényeges tartalma. Azt hisszük, hogy bírói gyakorlatunk a magyar közgazdasági élet tapasztalatai alapján anélkül, hogy kénytelen volna bármilyen törvényes rendelkezéstől eltérni, a magasabb állású alkalmazottak tekintetében hasonló álláspontra helyezkedhetne. Aki az utóbbi 30 év fejlődését figyelemmel kísérte, az világosan látja, hogy akarva-nemakarva, a vagyon jelentősége és jövedelmezősége mindinkább csökkent és ezzel szemben nagyon gyarapodott a munka gazdasági szerepe, de keresete is. Ily körülmények között nem helyes az egész felelősséget a vállalkozóra ruházni és a magas állású és még magasabb fizetésű alkalmazottakat reá nem vezetni arra, hogy érezzék és tudják, miszerint cselekedeteikért és mulasztásaikért a munka eredményéhez képest ők is felelősséggel tartoznak. Dr. Gündisch Guidó