Gazdasági jog, 1943 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 2. szám - A Kúria versenyjogi gyakorlata az utolsó három évben. 1. r.

99 a szabadalmi okiratot csak a hirdetést követően hónapok múlva kapta meg, tehát — kétségtelenül a kelendőség fokozására alkalmas — valótlan és meg­tévesztő adatot híresztelt, amidőn az általa előállított és forgalomba hozott fodrászati cikket szabadalmazottnak hirdette. A szabadalomnak a per folya­mán történt megszerzése folytán a felperesnek a Tvt. 2. §-ába ütköző ennek a cselekménynek abbanhagyására vonatkozó igénye megszűnt s így a cselek­mény magánjogi következményeként egyedül a felperes kártérítési köve­telése az elbírálás tárgya (C. IV. 636/1941.). Az, hogy a korábban felperesnél alkalmazott ügynökök, kiket ezen alkal­maztatásuk alatt felkeresett megrendelő előtt a vállalat frontharcos jellegét hangoztatták, az alperesekhez való átlépésük és az alperesek részére ugyan­azon ügyfeleknél való megrendelésszerzés alkalmával nem hivatkoztak a vállalat frontharcos jellegére, vagy a vállalatnak a frontharcos szövetség­gel való kapcsolatára, nem ellenkezik azzal a megállapítással, hogy az alperes vállalatnak ilyen jellegét színlelték, mert annak közlése hiányában, hogy már más vállalat részére ügyködnek, a megrendelőket abban a tévhitben hagyták, hogy a frontharcosokkal kapcsolatban lévő vállalatoknak adják a megbízást. (C. IV. 1455/1941.) A gyárilag készült és meghatározott rendszerű gép újjáépítésén nyilván azt kell érteni, hogy a gép szerkezetének alkatrészeit túlnyomórészben ere­deti új alkatrészekkel cserélik ki. Azonban azok a használt címírógépek, amiket az alperes mint újjáépített gépeket hirdetett, nem az újjáépítésnek fent említett műveletén, hanem csak javításon és pedig legjobb esetben álta­lános (generál) javításon mentek keresztül. Az alperes hirdetésének aa újjáépítés tényére utaló része tehát a valóságnak nem felel meg és mint­hogy ez a valótlan és megtévesztő adat a használt címírógépek kelendősé­gének fokozására nyilván alkalmas, a peres hirdetésnek az a része, hogy az alperes újjáépített címírógépeket hoz forgalomba, a Tvt. 2. §-ának 1. be­kezdésébe ütközik. Alperes tehát ezt a cselekményt abbahagyni köteles. Az alperest csak a tényleg elkövetett cselekmény abbahagyására lehet kötelezni. Alperes ugyanis a fentiek szerint újjáépített gépeket nem hoz forgalomba. Tehát annak abbahagyására nem kötelezhető, hogy az általa újjáépített gé­peket még akkor is A. néven hirdesse, ha azok eredetileg A. gépek voltak is (C. IV. 2572/1941.). 100 watt fény teljesítményű zseblámpaelem ezidőszerint nincsen és így az alperes által forgalomba hozott zseblámpaelemeken a fényteljesítménynek ilyen megjelölése a valóságnak meg nem felel. Az a kérdés, hogy a műszaki tudományok mai állása mellett 100 wattos zseblámpaelem előállítása lehet­séges-e, annyira a szaktudomány körébe vág, hogy azt a nagyközönség művelt része sem ismeri szükségképpen. Ilyen körülmények között az alperes által forgalombahozott zseblámpaelemek burkolatán annak a valótlan adat­nak hirdetése a nagyközönség megtévesztésére alkalmas és a Tvt. 2. §.-ába ütköző szédelgő feldícsérés. (C. IV. 3254/1941.) Az alperes üzlethelyiségében kitett táblának az utcáról is szembeötlő azt a szövegét, hogy az „állami köz- és banktisztviselők bevásárlási helye" a kárpitozott bútorok és lakberendezési tárgyak iránt érdeklődő közönség átlagos figyelme mellett akként is értheti, hogy az alperes üzlete a köz- és

Next

/
Thumbnails
Contents