Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 10. szám - A római jog kereskedelmi jogi intézményei

kereskedelmi tevékenységet és hiteléletet szabályozta. Csak azt akarom még megemlíteni, hogy a római jog az örökjog területén elismerte az öröklésre hivatott személy és a hagyatéki hitelezők között kötött oly megállapodás érvényét, amelynek értelmében a hagyatéki hitelezők követelésük bizonyos részének behajtásáról lemondottak, így tehát kényszeregyességünkhöz tartalmilag és szabályaiban hasonló intézmény létesült. Hasonló esetet láthatunk a kereskedelmi élet területén is. Ha az a filiusfamilias vagy a servus, aki a paterfamilias tudtával, pecvliiim-óX, vagy annak egy részét üzletébe fektette, tönkrement, a mai csődeljárás során szokásos követeléskielégítési eljárásnak volt helye. Nem fordult elő, hogy az ügyesebb és elővigyázatosabb hitelező egész követelését megkapta és így a peculiumot kimeríthette, hanem az összes hitelezők csak pro rata, vagyis követeléseik arányában kereshettek kielégítést. Még a paterfamilias sem elégíthette ki teljes összegében saját követelését a peculiumból, vagy annak a vállalatba fektetett egy részéből. A felosztást foganatosító paterfamilias esetleges visszaélése ellen az actio tributoria szolgált. IV. Tanulmányommal csupán rá akartam mutatni annak a tudományos munkának szükségességére, amely hivatva van teljes egészében feltárni és ismertetni azt a jogrendszert, amely lehetővé tette a római kereskedelmi élet óriási arányú kifejlődését. Ha jogászaink termékeny munkáit akarnak végezni, át kell élniök az antik civilizáció történetét, bele kell hatolniok annak sokrétűségébe és megnyilvánulásainak gazdagságába. Meg kell érteniök az akkori kor gazdasági és szociális problémáit. Meg kell ismerniök azt a korszakot, amikor a Földközi-tengeren közlekedő hajók nemcsak gabonát, a világ különböző részein termő fűszereket és más árukat szállítottak, hanem egyúttal nagyszerű összekötő kapcsot alkottak, amelynek segítségével a római jog a Birodalom nagyobbodásával párhuzamosan terjedt. Es pedig elterjedt úgy, hogy nagyon sokat vett át más népektől. De amit átvett, azt a római génius újjáalakította, római szellemmel sugározta be és valódi római intézménnyé avatta. Jogászainknak nem szabad szemük elől téveszteniük annak a vizsgálatát sem, hogy mennyiben volt a hanyatló Birodalom válságában részes a Kelet és Bizánc befolyása. Mi az, ami haladás volt, hol állott az meg és miképpen következett be a hanyatlás? Rövid előadásom azonban — remélem — elég volt annak igazolására, hogy sok modern jogintézmény a római jogban részint már teljes virágzásában, vagy legalábbis életképes csirájában megvolt. Ezért a római joghoz való visszatérés nem nevezhető sohasem archcológikus dilettantizmusnak! A visszatérésrt persze úgy értem, hogy az mindig a haladást, a további emelkedést sarkalja. Ügy mint a múltban, az igazi jogásznak most is az a feladata: átélni a római jogot, de tökéletesebbet alkotni, mint a római jog. Emilio Albertario