Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 10. szám - A római jog kereskedelmi jogi intézményei

584 dern törvényhozásba jutott, még ma is sokat vitatott intézmény. Mindezideig azonban az ellene felhozott érvek ellenére is fenn tudta tartani magát. Pedig sokan voltak és vannak, akik létjogosultságát tagadják és álláspontjukat azzal indokolják, hogy a kölcsönszerződés kellékeit törvényes úton olyképpen lehetne módosítani, hogy a törvényhozó által kívánt gyakorlati előnyök megvalósíthatók legyenek. Sokkal helyesebb volna — hirdetik — bizonyos kiváltságokkal rendelkező kölcsönformát létesíteni, mint bizonyos letéti ügyletfajt fenntartani, amely egész belső felépítésében a letét lényegével ellenkezik. Nagyon gyakori volt Rómában a leszámítási ügylet is. A modern banküzletben a leszámításon azt értjük, ha a bank rövidlejáratú váltókat vesz át, annak ellenértékét azonnal — még a lejárat előtt •— kifizeti, levonja azonban belőle a kifizetés és a lejárat közötti időre eső kamatokat, valamint a jutaléknak megfelelő összeget. A leszámításnak van azonban tágabb értelme is; lényegében véve ugyanis nem más, — bármilyen legyen is a konkrét megnyilvánulása — mint előzetes fizetés. Az ilyen előzetes fizetés Rómában nagyon gyakori volt; repraesentatio-nak nevezték. Ez a kifejezés nem jelentett mást, mint azonnali foganatosítását valamely olyan dolognak, amelyet bizonyos későbbi határidőre lehetett volna halasztani. Különösen pedig az azonnali megfizetését olyan adósságnak, amely még nem volt esedékes. Fadda felhívta a figyelmünket a Pandecták (D. 31, 88, 5) egyik helyére, amely arról szól, hogy valamely örökös azonnal megfizeti azt a hagyományt, amelyről az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy az örökös csupán öt év eltelte után köteles kifizetni. A Pandecta-hellyel kapcsolatban igen helyesen felveti azt a kérdést, vájjon igényelhető-e az örökös által a repraesentatio eius quod ante diem existentem solntum est. Azt, amit az előzetes teljesítésért kellett fizetni, commodum temporis-n&k, commodum repraesentationis-nak nevezték. Ha az adós helyett valamely harmadik személy fizette ki a lejárat előtt a tartozást, levonta azt az összeget, amely az így általa teljesített szolgáltatásnak megfelelt. Vagyis ily esetben leszámítási ügylet jött létre. Többször beszél az ilyen leszámításról Cicero Atticus-hoz írt leveleiben. Reméli, — írja többek között — hogy sikerülni fog egy követelésének repraesentatio-jsL és így meg fog valósítani tudni egy adásvételt. Az, aki követeléseket leszámított, rendszerint valamely bankár volt. Az ilyen bankárnál azután összpontosultak a tőkemozgalommal kapcsolatos összes ügyletek. A fentiekkel kapcsolatban érdekes még megemlíteni, hogy Plutarcus tiltakozik az ellen a visszaélés ellen, hogy az argentariusok néha ilyen előlegeket nyújtanak. írásbeli források igazolják, hogy a római gazdasági élet ismerte a kölcsönnyújtást zálog ellenében, vagyis — a lombardkölcsönt is. Korunkban lombardkölcsönöket, előlegeket, legtöbbnyire értékpapírokra adják; ritkább az értéktárgyak zálogként való lekötése, valamint az ingatlanjelzálog, mert a bank! nem szívesen immobilizálja magát az ingatlanokkal fedezett nehezen liquidálható követelésekkel.