Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 10. szám - A római jog kereskedelmi jogi intézményei

578 alakult ki. A birodalom gazdasági kapcsolatokat tartott fenn összes szomszédaival, sőt ezen túl olyan országokkal is, amelyekkel területileg nem is volt szomszédos. Ipari termékei utat találtak a skandináv államokba, a Baltikum partjaira. Kereskedelme a Duna- és Dnyepermenti államokig hatolt, felvette Közép-Oroszország árucikkeit, amelyek Dél-Oroszország steppéin és a Kaukázuson uralkodó szarmát törzsek közvetítésével kerültek külföldre. Dél-Oroszországon át összeköttetésbe került a selymet exportáló Kínával. Déli irányban termékeny kereskedelmi forgalmat bonyolított le Egyiptommal, főképpen pedig Alexandriával és Arábiával; kereskedelmi kapcsolatai egyrészt Arábián keresztül, másrészt pedig közvetlenül egészen India felé nyomultak előre. A római kereskedők Indiából Kínát, Egyiptomból pedig Abesszíniát, sőt Közép-Afrikát is elérték. A szociális életformák fejlődésével, a forgalom fokozásával és terebélyesedésével párhuzamosan fejlődött és finomodott ki Róma joga is. A ius Quiritium mellett életre kelt a ius gentium, vagyis az általános érvényű római jog. E kettősség folytán a felszínes szemlélő talán úgy látja, mintha a római jog szertefolynék. Pedig Róma joga lényegében véve egységes volt és éppen ezért biztos alapokon nyugodott. Tökéletessége csodálatos dinamizmusában nyilvánult meg. Azonnal megtalálta az új szükségletekre és viszonyokra az új szabályozást. Állandó fejlődésében a feleslegessé vált részek maguktól tárgytalanokká váltak; az életképes intézmények pedig belső erejüknél fogva érvényesültek és kifejlődtek. A minden tavasszal új, zöldelő ágakat hajtó százados óriástölgyhöz, vagy a Vidor Hugó álltai megénekelt ahhoz a dómtemplomhoz hasonlíthatnók a római jogot, amelynek „építőmestere az idő, építője pedig a nép volt". És éppen ez a dinamizmus magyarázza meg, hogy miért nem fejlődött ki külön kereskedelmi jog még akkor sem, amikor a római világkereskedelem már az akkor ismert egész világot behálózta. Mozgékonysága és hajlékonysága ugyanis lehetővé tette, hogy a kereskedelmi forgalomnak a szabályozására az általános jogszabályok elégségesnek bizonyultak. A minden helyzetben magát feltaláló dinamizmuson kívül rámutathatunk még egy másik körülményre is, amely a külön kereskedelmi jog kifejlődését feleslegessé tette. Ez a másik körülmény pedig nem más, mint a hűséget — a fides-t — mindig szem előtt tartó római jellem. Az a fides, amelyről Valerius Maximus ezeket mondja: Huius imagine ante oculos posita venerabücr Fidei numen dexteram suam, certissimum salutis humanae pignus, ostentat; quam semper in nostra civitate viguissa omnes gentes senserunt. És amelyről Cicero így ír: Fundamentum autem est iustitiae fides, id est dictorum conventorumque constantia et veritas. A rómaiak a fides-t tették ugyanis az élet legfontosabb megnyilvánulásainak pillérévé, bármilyen természetűek — akár kereskedelmiek, akár magánjogiak — voltak is azok. Azt tartatták, hogy a fides-t nem csupán a kereskedelemben kell szem előtt tartani, hanem a más természetű ténykedések során is. Ezért nem látták szükséges-