Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 9. szám - Néhány szó a mezőgazdasági munkaügyi bíráskodás kérdéséhez

541 ben nem megy be az esetleg távolabb eső illetékes községi elöljárósághoz az aláírások hitelesítésére. Felmerült esetben tényleg ez volt a helyzet. Az aratási és cséplési munkálatokat olyan munkáscsoport végezte el, melynek tagjai egyrésze alakszerű munkásszerzödéssel rendelkezett, másrésze pedig nem. A munkaadó és munkások között ugyanannak a szerződésnek alapján keletkezett jogvita tehát részben a közigazgatási hatóság, másrészben pedig a kir. bíróságok elbírálása alá került. Ennek következménye az lett, hogy ugyanazt a munkát végző munkások egy része megközelítően ötször annyi munkabért kapott három fokot megjárt jogerős közigazgatási hatósági döntés alapján, mint az a része, amelyiknek igényét a kir. bíróság két fokon jogerősen elbírálta. Nem szólva arról, hogy a két döntést egymással szembeállítva, nyilvánvalóan sérti az igazságérzetet, megfontolás tárgyává kell tenni az ilyen döntések szociális hatását is. Elsőrendű fontosságú érdek fűződik ahhoz, hogy legmagasabb ítélkező fórumaink döntése előtt a közvélemény ne csak kényszerből hajoljon meg, mert nincsen ellene jogorvoslat, hanem hogy a döntések anyagi igazsága is végetvessen minden vitának. Föltétlenül szükséges ezért, hogy az ily munkásjogügyi kérdések értékhatárra és a szerződés alakszerűségeire való tekintet nélkül egyforma elbírálás alá kerüljenek és hatáskör, valamint illetékesség tekintetében az egyébként egységes jogügylet elbírálása szét ne tagoltassék. Bár a magánjogi kérdések eldöntését mind kevesebb esetben bízza a modern jogfejlődés a közigazgatásra, mégis — nézetünk szerint — ezeknek a kérdéseknek elbírálása a közigazgatási hatóságok kezében jobb helyen van ezidőszerint, mint a bírói hatóságoknál. A bíróságok kevesebbet érintkeznek közvetlenül a gyakorlati élettel és a törvénykezési bizonyítási szabályok jobban megkötik a kezét, mint a diszkrécionárius hatalommal felruházott közigazgatási hatóságokét. Azt a szerződést, amely a munkaadó és .munkáscsoport között jön létre, egységes egésznek kell tekinteni és nem lehet felbontani annyi kötelemre, amennyi a szerződők száma. Abban az esetben, ha valamely munkáscsoport bizonyos gazdasági munka teljesítésének maradéktalan elvégzésére vállalkozik, a szerződésben kikötött teljes munkabér illeti meg a csoportot még az esetben is, ha az eredetileg szerződést kötött csoporttagoknak csak bizonyos hányada végzi el a szerződés tárgyát képező munkát. Nyilvánvaló, hogy jogi megítélés szempontjából a munkáscsoport (banda) nem jogi személy, de viszont nem is egymástól elszigetelt, külön-külön szerződést kötő személyek összefüggéstelen halmaza. Hogy miért nem lehet ezeket a szerződéseket elszigetelt jogalanyok gyanánt felfogni, annak megadja természetes magyarázatát egyrészt a kötelemszülő tények azonossága, másrészről pedig a jogi kapcsolat teljes hasonlósága és a szerződő társak cselekvőségének, vagy mulasztásának automatikus egymásra hatása. Ezért nem lehet