Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 1. szám - Charles Gide szolidaritáselmélete és a szövetkezeti gondolat

4 helyről nézheti Róma égését, mint Nero, aki a tűzvész láttára lantját pengette. (La solidarité, 88. oldal.) Ez az a pont, ahol Gide szükségszerűen szembekerül a liberalizmus szabad versenyének gondolatával. A szolidaritás gondolatából kiindulva fejti ki, hogy a liberalizmus által annyit dicsért szabad verseny nem hozza meg szükségszerűen a jobb győzelmet és nem védi meg szükségszerűen a fogyasztót azáltal, hogy számára olcsó árakat biztosit. Lehet azt mondani, hogy a szabad verseny az ügyesebbeknek, a kevésbbé lelkiismereteseknek győzelmét hozza meg, de nem mondhatjuk azt, hogy az erkölcsi szempontból jobbak győzelmét biztosit ja. A gazdasági életet tehát nem szabályozhatja a kereslet és kínálat korlátlanul szabad játéka és nem érvényesülhet kizárólag a szabadkereskedők felfogása. Ezzel szemben szükség van a gazdasági élet befolyásolására, hogy biztosítsuk az igazságos béreket, a haszon igazságos mértékét, amit nem érhetünk el, ha fokozzuk az alkalmazott és munkaadó közötti harcot, ha szabadjára engedjük a spekuláció ügyeskedéseit és kihasználjuk a fogyasztó tudatlanságát. Arra a kérdésre pedig, hogy kik azok, akiket elsősorban kell védenünk, hogy a szolidaritás elve gyakorlatban is érvényre jusson, Gide ezeket mondja : „Védeni kell azokat, akik hibájukon kívül alulmaradnak a versenyben." Ezek számára csak intervencióval biztosíthatjuk azt, hogy egyenlő feltételekkel induljanak a küzdelembe. Ezeknek a kezébe kell fegyvert adnunk, hogy megfelelően védekezhessenek nehogy az egyensúly az ő hátrányukra felboruljon. Keresve pedig azt a fegyvert, amelyet azoknak a kezébe adhatunk, akiket elsősorban akarunk védeni, Gide önkéntelenül megtalálja azt a vállalkozási formát, azt a gazdasági társulást, amely belső tartalmánál fogva legközelebb áll a szolidaritás gondolatához, a szövetkezést. A szövetkezés az a társulási forma, amelyben nem egyes vállalkozók igyekeznek önmaguknak mások kárára, mások megrövidítése árán minél nagyobb tőke járadékot vagy vállalkozói nyereséget biztosítani, hanem ahol az emberek, felismerve az együttélés törvényeit, azért társulnak, hogy együttesen nagyobb erőt fejthessenek ki, egymást védhessék. Ez az a vállalkozási forma, amely a tőke vagy a vállalkozó minél nagyobb haszonra való törekvése helyett szolgálatot igyekszik teljesíteni azoknak, akik ezt a társulási formát igénybe veszik. Téves kifejezést használnak azok, akik a szövetkezés alapeszméjéül az altruizmust állítják oda. A szövetkezetben tömörülők nem kizárólag mások érdekeit akarják szolgálni, de saját érdekeiket, azonban nem vakon, mert figyelembe veszik a társadalmi együttélés szükségszerű következményeit, tehát a társadalomgazdasági szolidaritás követelményeit.