Gazdasági jog, 1942 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 3. szám - A totális háború pénzügyi feladatai

134 uök közt? Erre a válasz nagyon egyszerű. Háború vagy háborús készültség esetén a tőkeképződés létrejöttének az állam kölcsönkiboesátása jóformán elengedhetetlen előfeltétele. Tőkeképződésen az új dolgozó tőkék keletkezését értjük, tehát nem a vásárlóerőnek, a pénznek a gyapjúharisnyában való felhalmozását vagy a pénznek a pénzintézeteknél látra szóló betétek alakjában való elhelyezését. Űj tőkék pedig azáltal keletkeznek, hogyha az el nem fogyasztott vásáróerőt jószágokká, lehetőleg más, fogyasztási vagy termelési jószágok előállítására alkalmas dologösszeséggé alakítjuk át. Ez azért szükséges, mert az el nem fogyasztott vásárlóerő után mind megfelelő kamatot, mind a tőke értékállandóságát biztosítani csak akkor lehet, ha az a termelési folyamatba bekapcsoltatik. Ez az azonban, amit a háború vagy a háborús készültség állapota nem tesz lehetővé, vagy csak igen kis mértékben tesz lehetővé, amint ezt már említettem. Nincs tehát senki, vagy csak elenyészően kevesen vannak, akik a megtakarításokat a gazdasági élet automatizmusában megfelelőleg hasznosítani tudnák, kivéve az államot, amelynek ezekre a megtakarításokra éppen nagy szüksége van a háború pénzellátásának biztosítására. Ámde a takarékoskodók, tőkegyüjtők a maguk megtakarításait még az államnak is csak akkor hajlamosak átengedni, ha az állam ugyanazt az előnyt nyújtja nekik, mint más investor, t. i. megfizeti nekik a szokásos kamatot s biztosítja az értékállóságot. Vagyis az államnak olyan kölcsönöket kell felvenni, amelyeknek az értékállandóságát biztosítja. Ez egyéb körülmények közt természetes volt s alattomban értetett, ma azonban, mikor a takarékoskodók egyszer már olyan rossz tapasztalatokat tettek, az értékállóság biztosítása minden kölcsönnyújtás legelsőrendű követelményévé vált. Ebben az irányban az elmúlt húsz év alatt elég tapasztalatot szereztünk. Minden kölcsön, így egy állami kölcsön sikere is ezzel áll vagy bukik. Nem minden országban van ez így, de nálunk sajnos az 1914—18-as háború utáni események lélektani hatása azt eredményezte, hogy más kölcsönt, mint amiről a leendő hitelező azt hiszi, hogy abban a követelése értékállóan van biztosítva, elhelyezni — kényszer alkalmazása nélkül — nem lehet. A kérdés tehát, vehet-e az állam igénybe kölcsönt bizonyos komoly értékállósági ígérettel! Itt ki kell jelentenem, hogy az értékállandóságon nem a tartozásnak valamely külföldi pénznemben vagy aranyban való kirovását értem, hanem ennél sokkal józanabb valorizálási módra gondolok, amire később rá fogok mutatni. Véleményem szerint az állam bizonyos korlátok közt ezt megteheti, s meg is kell tennie. Egy igénybe vett kölcsön valorizálására irányuló kötelezettséget — amire az elmúlt húsz évben számos példa volt — csak az vállalhat, aki a kölcsönt a maga gazdaságába beruházza, vagyis jószágokká alakítja át s így termelés céljára használja fel, hogy az ezzel elért termelésének az eredményéből ugyanannyi vásárlóerőt tudjon viszontszolgáltatni, mint amennyit átvett. Csak az állam az az adós, aki nem a beruházott kölcsön hozamából fizeti vissza a fölvett kölcsönt, hanem a polgárainak