Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 2. szám - A háborús gazdálkodás Európában. Baranyai Lipót beszéde a Magyar Nemzeti Bank közgyűlésén

71 mérlegelésénél nyilvánvalóan a népesség szaporulatából kell kiindulni. A megnövekedett Magyarország kereken 13.5 millió lelket számláló lakosságának a szaporulata — évi %%-ot számítva — kerek 100.000 ; ennek a fele férfi, aki mihelyt keresőképes korba kerül, munkahelyet keres, hogy magát és később a íamiliáját eltartsa. E szerint, ha a következő tíz esztendőt tekintjük, összesen 500.000 férfi embert kell kenyérkeresethez juttatni. Ehhez munkahely és munkaeszköz, szóval tőke kell. Annak illusztrálására, hogy ez mit jelent, példaképpen csak arra mutatok rá, hogy az egész magyar gyáripar egész munkáslétszáma ma kevesebb, mint amit az elhelyezendő szaporulat kitesz ; ez az összehasonlítás első pillantásra ötletszerűnek látszik, pedig nem az, mert a mi viszonyaink között nagyon valószínű, hogy a szaporulat nagy részét valóban az iparban kell elhelyezni. Ezt a valószínűséget szem előtt tartva, megpróbáltuk, hogy a szaporulat munkához juttatásával járó tőkeszükségletről — ideértve az egész egymillió lelket számláló szaporulat lakásszükségletét is — számszerű fogalmat alkossunk magunknak. Egészen nyers becslés alapján arra az eredményre jutottunk, hogy a szükséglet minden valószínűség szerint évi 4—500 millió körüli összegben jelölhető meg. Körülbelül ilyen rendű, tehát igen tekintélyes összeg az, amelyet a jövedelmünkből elspórolva, az iparba, a mezőgazdaságba, a vasútjainkba, lakóházakba és egyéb tőkejavakba kell évenkint befektetnünk, ha azt akarjuk, hogy az utánunk következő generációk is legalább olyan módban éljenek, mint mi. Ezt a becslést — amely semmiféle hitelességre igényt nem tart — revízió alá vesszük és a revízió alapján kialakuló végleges eredményeket publikálni is fogjuk. Célunk ezzel az, hogy a tőkeképződés processzusát az ország közvéleményével népszerű formában is megismertessük és rámutassunk arra, hogy a jólétet emelni csak a tőkeképződés fokozása révén, ezt pedig csak takarékosság útján lehet elérni. Minthogy szegény ország vagyunk és a takarékosságnak nálunk elég szűk határai vannak, ebben a tanulmányban azt is kutatni fogjuk, hogy miként lehet az élő generáció lehető legkisebb megterhelésével, a jövő szempontjából a lehető legnagyobb effektust elérni. Kutatni fogjuk egyrészt azt, hogy miként lehet a már meglévő tőke produktivitását megfelelő racionalizálás útján fokozni, másrészt azt, hogy a mi viszonyaink között melyek azok az új invesztíciók, amelyek a produkciót és ezen keresztül a jólétet a leghasznosabban és a legkiadósabban emelik. Itt, egyelőre csak azt a konklúziót szeretném levonni, hogy a ma élő generációnak — nálunk is, másutt is — nehéz sora van. Viseljük a honvédelem terheit, amelyeket — mint kimutattam — az utókorra áthárítani nem tudjuk. Ezenfelül viseljük a gondot és felelősséget azért, hogy utódaink számára a tisztességes megélhetés lehetőségét biztosítsuk. Mindez munkát és mindenekfelett takarékosságot kíván meg.