Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 2. szám - A háborús gazdálkodás Európában. Baranyai Lipót beszéde a Magyar Nemzeti Bank közgyűlésén

66 vagy másként, mint a hadviselő országok népessége. Innen van az, hogy a problémák — mindig azok lényegét tekintve — egész Európában mindenütt ugyanazok ; csak az intenzitásuk más az egyik helyen, mint a másikon. Ezek közül a közös problémák közül szeretnék néhányat megvilágítani, mégpedig — mint mondottam — elsősorban azért, hogy lássuk, miként jelentkeznek ezek a kérdések a köztudatban, de e mellett másodsorban azért is, hogy azok helyes kezelésére nézve tanulságokat is tudjunk levonni. Elsőnek a bennünket leginkább érdeklő témát : a pénz kérdését és ezzel kapcsolatban a hadigazdálkodás ú. n. finanszírozásának a kérdését veszem elő. Ezekben a kérdésekben, hosszú időn keresztül, sok zavart okozó, igen eltérő felfogásokat hallottunk, amelyek azóta — a fejleményekből levonható tanulságoknak a hatása alatt — lényegesen közelebb jutottak egymáshoz. A zavar és az ebből folyó sok félreértés oka az volt, hogy a pénzről és ennek funkcióiról egy ideig más képzetet alkottunk magunknak, mint ami a valóságnak megfelel. A valóság az, hogy a pénz egyszerű csereeszköz, amelynek nincs más szerepe, mint az, hogy a javak értékelését és azok forgalmát egyszerűsítse és megkönynyítse. A pénznek ezt a nagyon világos és nagyon egyszerű szerepét két dolog tette homályossá és komplikálttá. Az egyik a pénz csereeszköz-jellegéből folyik ; megszoktuk, hogy normális gazdasági körülmények között a pénzünkért mindig megszerezhetjük magunknak mindazt, amire szükségünk van, hogy megéljünk. A másik a jegybankok működéséből leszűrődött tapasztalat, amely azt mutatja, hogy a pénz szaporítása útján a termelést ösztönző hatást, a pénz mennyiségének apasztása útján pedig a termelést korlátozó hatást lehet kifejteni. A köztudatban — nagyon érthetően — ez a megszokás és ez a tapasztalat lépett előtérbe. Figyelmünk a javak forgalmának a realitásaitól eltávolodott és a pénzre koncentrálódott ; gondolkodásunk mindinkább a dolgok pénzbeli aspektusához tapadt és absztrakttá vált. Ebben az absztrakcióban látom a végső okát annak, hogy voltak és ma is vannak, — de ma már sokkal kevesebben — akik a pénznek és a pénzzel való gazdálkodásnak valami természetfeletti, misztikus teremtő erőt tulajdonítottak. Ennek tudom be a tézist, amely azt hirdette, hogy a hadikiadásokat kizárólag vagy túlnyomórészt a pénz szaporítása útján lehet és kell is fedezni. Minden egyéb menni fog magától, anélkül, hogy a megszokott életmódunkon változtatni kellene ; ellenkezőleg, több pénz kerülvén forgalomba, a konjunktúra fel fog lendülni és ennek nyomában a jólétnek is emelkednie kell. A fejlemények, de különösen a háború kitörése óta szerzett tapasztalatok ennek a tézisnek a hitelét erősen megrendítették és ennek folytán a pénzről és a pénzgazdálkodásról alkotott fogalmaink is lényegesen tisztázódtak. Megtanultuk újra, hogy a pénz misztériuma mögött a gazdasági élet olyan realitásai húzódnak