Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1941 / 9. szám - A gabonakereskedelem szabályozásának jogi problémái
548 millió pengőre (kb. 33.9%-kal), az autonómiáknak adott hozzájárulások 102.6 millió pengőre (kb. 46.5%-kal), a dologi és átmeneti kiadások 885.8 millióra (63.8%-kal), a beruházások 134.3 millióra (több mint 230%-kal !) emelkedtek. A személyi járandóságok emelkedésének oka elsősorban az Erdély visszacsatolásával kapcsolatos létszámemelés és a tisztviselői fizetések és családi pótlékok emelése volt. Hasonló okok vezettek a nyugellátási előirányzat növekedésére is. A dologi kiadásoknál a keleti és erdélyi országrészek szükségletének előirányzása mellett részben az anyagárak emelkedése, részben a lentebb még részletesebben megemlítendő tételek felvétele és növelése okozza a többletet. A beruházások nagymértékű emelése az utóbbi évek folyamán feltétlenül szükségesnek bizonyult vízrendezésre, útépítésekre, a repülőhálózatra, a visszatért bányaüzemek fejlesztésére s a honvédelmi beruházásokra vezethető vissza. (A költségvetési beruházások mellett természetesen az 1938 : XX. t.-c.-kel életrehívott beruházási programm végrehajtása is folyik.) Az állami adósságok szolgálata az 1942. évre 180.4 millió pengőben van előirányozva, majdnem 75 %-kal nagyobb mértékben, mint tavaly. A kiadási tételek közül csak a gazdasági tárcák előirányzatával kívánunk foglalkozni. A jelenlegi körülmények között az államnak igen fontos feladata a mezőgazdasági és ipari termelés fokozása, a termelés irányítása, minden termelés-kiesés megakadályozása, az elmaradó import helyébe nyersanyagok feltárása és pótanyagok előteremtése, a jószágforgalom és a közlekedés tökéletesítése, a közellátás zavartalanságának biztosítása és így tovább. Mindezek és a hasonló feladatok több esetben csak újabb állami szervek életrehívásával s ezek működésének lehetővétételével oldhatók meg. Az 1942. évi költségvetésben számos olyan tételt találhatunk, amelyek e feladatok megoldására hivatottak. Ennek gazdaságjogi jelentősége abban áll, hogy az állam olyan téren is tevékenyen lép fel, ahol eddig inkább csak a magángazdaság szerepelt és egyben a magángazdálkodás tevékenységét a helyzetből folyó követelményeknek megfelelően irányítja, szabályozza és ellenőrzi. A fÖldmívelésügyi tárca költségvetésében ilyen intézkedések a talaj termőképességének fokozása, a termelés minőségi javítása, ipari növények termelésének előmozdítása, az állattenyésztés fejlesztése, a mezőgazdasági műveltség emelésére a szakoktatás körének bővítése, ösztöndíjak rendszeresítése, — uj pl. a téli gazdasági vándortanfolyamok intézménye — a gazdasági felügyelői szolgálat kiterjesztése, a mezőgazdasági cikkek értékesítésének támogatása, birtokpolitikai célok megvalósítása. Mindezekre a célokra a költségvetés a korábbiaknál nagyobb összeget irányoz elő. Jelentős többlet mutatkozik a vízimunkálatoknál és lecsapolásoknál — több mint 18 millió pengő — a mezőgazdasági termelés támogatásának előirányzata több mint 3.5 millió pengővel emelkedik, a sáncolás és alagcsövezés támogatására elsőízben 1 millió pengő van előirányozva. A mezőgazdaság megsegítésére szolgáló alap meg-