Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 9. szám - Jogalkotás és gazdasági élet. 1. [r.]

525 Az Északamerikaí Egyesült Államokban is az erősödő állami beavatkozás szembeötlő példái mutatkoztak már a mai világháború előtt is. Az új gazdaságpolitikai rendszer, az ú. n. New Deal, az intervencionizmust széles területeken előbbre vitte. Elég hivatkozni az utolsó évtized bankjogi jogalkotására, Roosevelt gazdasági és pénzügyi politikájára. Fényt vet erre a politikára Roosevelt-nek ,,On our way" címen 1934-ben megjelent könyve. A mű előszavá­ban az elnök az új rendszer kiépítése céljából szükségesnek tartja : 1. erőteljes eszközökkel kiküszöbölni azt a privilégiumszerű irányító befolyást, amellyel az egyéneknek számszerint kicsiny, de egyébként igen hatalmas csoportja a gazdasági és a társadalmi berendezke­désben gyakorol, olyan hatalomra téve szert, hogy uralkodik az üzleti és a bank-életben, sőt magán a kormányzaton is ; 2. küzdeni a visszaélések ellen és felemelni az erkölcsi értékeket ; 3. megfor­dítani a vagyoneloszlás irányát akként, hogy a nemzeti vagyon, amely három generáció óta állandóan fokozódva kevesebb és keve­sebb kézben gyülemlett fel, ezentúl szélesebb eloszlást nyerjen.2 Roosevelt művében kifejezi azt a nézetét, hogy nincs bizalma a teljes gyámkodásban, de hisz abban, hogy nagy mértékben be­folyásolhatók a gazdasági erők.3 Elismeri az egyén jogát a tisztes­séges bérre, a méltányos haszonra, de nem olyan jövedelemre, amely azzal járna, hogy embertársa megrövidülést szenvedjen, alantas helyzetben maradjon. A társadalomgazdaságban a terv­szerű kollektív elrendezés indokoltságát vallja.4 Az elmúlt évtizedben tanúi voltunk több államban a gazdasági élet tervszerű irányításának. Négyéves tervekben, ötéves tervekben találkoztunk az ,,irányított gazdaság" (staatliche Planwirtschaft ; planned economic ; économie dirigée) példáival. Azok a gondolatok, amelyek az állami beavatkozást megokol­ják s az intervencionizmus megerősödésére vezettek, nem annyira újkeletűek, hogy még a liberalizmus korában érintetlenül hagyták volna a jogi és gazdasági életet. A liberalizmusnak későbbi időszaká­2 „Three steps, all interrelated, were necessary : first, by drastic mea­sures to eliminate special privilege in the control of the old economic and social structure by a numerically very small but very powerful group of individuals so set in authority that they dominated business and banking and government itself ; second, to war on crime and graft and to build up morál values ; and third, to seek a return of the swing of the pendulum, which for three generations had been sweeping toward a constantly increas­ing concentration of wealth in fewer and fewer hands — a swing back in the direction of a wider distribution of the wealth and property of the nation." (Lásd : Franklin D. Roosevelt : „On our way" XI—XII. old.) 3 ,,I have no faith in ,,cure-alls", but I believe that we can greatly influence economic forces." (Lásd : id. mű 162. old.) 4 „We recognize the right of the individual to seek and to obtain his own fair wage, his own fair profit, in his own fair way — just so long as in the doing of it he shall not push down nor hold down his own neighbour. And at the same time, we are at one in calling for collective effort on broad lines of social planning — a collective effort which is wholly in accord with the social teachings of Christianity." (Lásd : id. mű 206—207. old.)

Next

/
Thumbnails
Contents