Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 5. szám - A Délvidéken hatályos váltótörvény

293 JOGGYAKORLAT Általános gazdasági joggyakorlat Szerzői jog1. — (78.) A felperes áruhirdetés céljára készült színes reklám rajzának négy szóból álló s csupán hirdetési ötletet tartalmazó szövege írói műnek nyilván nem tekinthető, ennek a reklámrajznak a szövege tehát nem áll a Szjtnek az „írói művet" védő oltalma alatt s ezért ennek a szövegnek, mint reklámötletnek a szerzője engedélye nélkül akár szószerint történt átvételét sem lehetne szerzői jogi bitorlásnak minősíteni. A felperes reklámrajza azonban, mint képzőművészeti, illetve iparművészeti mű, szövegének rajzszerű sajátosságaival együtt a Szjt.-nek védelme alá esik. Ámde ennek a védelemnek a tárgya nem a szerzőnek ötlete, illetve nem a rajznak „témája" vagy „alapeszméje", hanem az alapgondolat felfogásának és kifejezésének a képzőművészeti (vagy iparművészeti) mű megalkotásában megnyilatkozó eredeti jellege. A Szjt. 6. §-a ugyanis a törvény rendelkezése szerint védelem alatt álló valamely műnek a szerző beleegyezése nélkül történő felhasználását vagy utánképzését csak azzal a feltétellel tiltja és sorozza a szerzői jogi bitorlásnak esetei közé, ha a felhasználásnak vagy utánképzésnek eredménye új eredeti mű alkotásának nem tekinthető. Ehhez képest, ha való is az, hogy az árunak iskolai környezetben iskolai táblát ábrázoló képre írt hirdetése a felperes eredeti ötlete volt, ennek az ötletnek a felperes beleegyezése nélkül az alperes hirdetésén látható módon történt átvételét szerzői jogi bitorlásnak csak akkor lehetne minősíteni, ha az alperes reklámhirdetése a felperes művével szemben az ábrázolás sajátosságai pl. a rajz szerkezete (compositiója), az alakok és díszítmények jellegzetességei — tekintetében lényegesen nem különböznék. Azonban az alperes hirdetése a rajzának sajátosságai tekintetében annyira eltér a felperes művétől, hogy azt ezzel a művel szemben eredeti új műnek kell minősíteni. (C. I. 113/1941). Védjegy. — (79.) A felperest 1930. évben, amikor az alperesnek megengedte, hogy likőráruja forgalomba hozatalánál a ,,D . . ." árunevet használhassa, erre az árunévre nemcsak védjegyjog illette, de megillette a Tvt. 9. §-a alapján védelmet nyújtó jog is. Ezt a megállapítást az alperes megtámadta ugyan, ámde támadása sikerre azért nem vezethet, mert a meg nem támadott tényállás szerint a felperes ,,D . . ." szóvédjegye 1896. év óta az engedély megadásáig állandóan be volt jegyezve, a szóvédjegyet áruja forgalomba hozatalánál állandóan használta, aminek eredménye, hogy az engedély megadása idején az árunévre a felperes a kvalifikált használatot megszerezte. A használatra adott engedély alapjául tehát nemcsak a felperes védjegyjoga, hanem a Tvt. 9. §-a megszerzett jog is szolgált. Téves ugyanis az alperesnek az a jogi álláspontja, hogy a felperes a Tvt. 9. §-a szerint, a kvalifikált használattal megszerzett joga alapján az árunév használatára jogot azért nem adhatott, mert a Tvt. 9. §-a szerinti minősített használat csupán védelmet ad a jogsértő magatartás ellen, de ez a személyhez, illetve vállalathoz kötött védelem harmadik személyek javára át nem engedhető.