Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 5. szám - Külföldi pénznemben bejegyzett követelések sorozása

278 érzetből fizetett-e, vagy pedig tűrte, hogy hitelezője a jelzálogos ingatlant elárverezze ? S mi a követendő szabály akkor, ha jogerős bírói ítélet, váltófizetési meghagyás vagy más határozat más átszámítási árfolyamot rendel alkalmazni ? Vagy éppen mi a helyzet akkor, ha már észlelnünk kell, hogy a követelés nem mindig azonos a jelzálogjoggal s ha akár szerződés, akár bírói határozat a szerződés bekebelezési záradékában s következőleg a telekkönyvi bejegyzésben megjelölt árfolyamtól eltérő árfolyamnak alkalmazását rendeli a követelésnek pengőre való átszámításánál ? Vájjon ilyenkor a végrehajtási eljárás sorozási mozzanatában az eljáró telekkönyvi bíró, vagy éppen önálló működési körrel felruházott jegyző a jogerős bírói határozatot, esetleg a Kúria ítéletét, egyszerűen figyelmen kívül hagyja-e s a követelést a szóbanlévő jogszabály alapján s az abban megjelölt árfolyam alkalmazásával mégegyszer át fogja-e pengőre számítani ? Valóban, ez a kötelmi jogi felfogás tarthatatlan eredményekre vezetne s így kénytelenek vagyunk az elvetni. Mi a szabályt eljárásjogi jellegűnek tartjuk. Ezt a nézetünket alapítjuk a Jt. 114. §-ának 1. bekezdésére, amely az igazságügyminiszter számára csupán a végrehajtási eljárásnak módosítására, de nem új magánjogi szabályoknak alkotására adott felhatalmazást, alapítjuk továbbá arra, hogy az egész R. csakis eljárásjogi, közelebbről végrehajtási eljárási rendelkezéseket tartalmaz s alapítjuk magának a szóbanlévő szakasznak első bekezdésében foglaltakra. Ha pedig ez a szabály eljárási szabály, akkor azt élesen el kell különítenünk minden anyagjogi szabálytól ; akkor annak hatálya csak az eljárásjog körére terjed ki, csak azt tartalmazza és azt határozhatja meg, hogy el járás jogilag mit szabad és mit kell tenni, — de magánjogi hatálya semmi sem lehet, éppen úgy, amint más végrehajtási eljárási szabályok hatálya sem terjed ki a jogosított alanyi jogára magára. így nem hat ki a Vht. 92. §-ában írt igényperben hozott ítélet a tulajdonjogra, vagy pedig a Vht. 217. §-ában meghatározott átszámítás a hitelező követelésének összegére (1. Sárffy id. m. a megfelelő §-oknál). Ha pedig csak eljárásjogi ez a szabály, akkor nem „bejegyzett követelés" átszámítását határozhatja meg, hanem bizonyos vonatkozásban megállapítja a „jelzálogjog terjedelmét a követelés tekintetében", azaz azt, hogy a telekkönyvileg bekebelezett jelzálogjog mily terjedelmű, annak ranghelyén a biztosított követelés mily összegben sorozható, — más szóval azt a módot, amelynek alkalmazásával a külföldi pénznemben bekebelezett jelzálogjog kerete (utóbbi szó nem műértelemben véve) belföldi pénznemre lesz átszámítandó. Ez az átszámítás a hitelező követelését természetesen semmiben sem érinti, csak azt jelenti, hogy ő jelzálogjoga alapján csupán ily összeg erejéig kaphat kielégítést, — de a követelés ki nem elégített részében fennmarad s érvényesíthető. Közömbös tehát ebből a szempontból az, hogy kötelmileg a hitelező követelését mily árfolyam alkalmazásával számították át belföldi pénznemre,