Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 1. szám - A német kártérítési jog reformja

10 ennek a hajlamnak nem lehet áldozatul dobni mások jogos érdekeit. Kétségtelen, hogy minden kezdeményezés bizonyos kockázattal jár. Azonban ezt magának a kezdeményezőnek kell viselnie ! Egészséges kezdeményezés csak az, amelynél a kezdeményező a saját bőrét viszi a vásárra, de nem az, mikor a mások kárára akarja eszméit megvalósítani. Az az elv tehát, amelyet először német (még pedig erősen nacionalista német) tudós (Binding) harsogott a világba : ,,Der Urheber trágt den Schaden !", nemhogy a felelősségérzet lankasztását jelentené (mint Wahl érthetetlenül állítja), de egyenesen annak himnuszát. III. Szórjunk még pár szót arról, amit fent, a bevezető sorokban előrebocsátottam, hogy t. i. a reformtervezet és a kísérő jelentések nem hoztak újat a kártérítési jog elméleti tudománya részére. A reformtervezet a régi, évezredes elmélet csapásán indul. Ezt a régi elméleti alapot feldíszíti ugyan az újabbkori törvényalkotási művészet vívmányaival és ezzel igen hasznos gyakorlati szolgálatokat végez, elméleti szempontból azonban ezek szervetlenül, idegenül helyezkednek el a régi gondolatrendszerben, sőt azt az alapelvet, amelyet az makacson őriz, egyenesen félretolják s a felelősségi rendszer egységét megbontják, amikor azt két, egymástól idegen elvi alapon nyugvó, rendszerre szakítják. Értem itt elsősorban a méltányossági alapon való felelősségemelés illetőleg felelősségmérséklés elvét, amelyről maga a referens állapítja meg (i. h. 70.), hogy elméletileg a levegőben lóg. E ponton lehetett volna várni forradalmi jellegű újítást az elmélet terén is. Azonban az eszmék világában nehezebb forradalmat csinálni, mint a külső társadalmi és állami életben. A német törvényelőkészítők e tekintetben nem jártak különben, mint az orosz forradalmi kodifikátorok, akik a kezdő szakaszban tüntetőleg mellőzött régi felelősségi elvet (a vétkességet) a hátsó ajtón szép csendben újra bevezetik a következő szakaszban. Mindössze a módszer más. A német bizottság referense minden igyekezetével azon van, hogy a régi alapelv fenntarthatóságát az ismert hibák, kifogások és elégtelenség ellenére is bizonyítsa. Teszi ezt azért, mert nem tud a régi elméleti alap helyett jobbat proponálni. És e tekintetben nem egyedül a referensben és a bizottságban van a hiba, hanem az egész magánjogi tudományban, amely a glosszátorok óta eltelt nyolcszáz év során úgyszólván semmivel sem vitte előbbre az elméleti felfogást a felelősség alapkérdésében és specialiter a felelősségi jog XIX. századbeli gyakorlati fejlődésének is inkább csak tétlen (és tehetetlen) szemlélője (itt-ott gáncsoskodó akadályozója) volt, mintsem zászlóvivője. Mivel pedig egy tudománynak átalakulása nem szokott máról-holnapra végbemenni, a németeknek be kell érniök azzal, hogy készülő törvénykönyvüknek szóbanforgó fejezete gyakorlatig a többi európai törvénykönyv között első helyen álló munkálat lesz, elméletileg azonban a régi, ki nem elégítő alapokon épül fel. Az elméleti alapok megújításához, vagy akár csak elszélesít éséhez is ez a kodifikációs munka — sajnos — nem járult hozzá. Marton Géza