Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 5. szám - Az építőtakaréküzlet szabályozása

270 s a vállalatok szabad mozgását meghagyja, amennyiben ez a közérdeket nem veszélyezteti. Az állami felügyelet megvalósítása a pénzügyminiszter feladata. A pénzügyminiszter a felügyeletet részvénytársasági formában működő építőtakarékvállalatok tekintetében a P. K., szövetkezeti alakban működő ilyen vállalatok tekintetében pedig az O. K. H. segítségével gyakorolja. Már rámutattunk arra, hogy új építő­takarékvállalat csak a pénzügyminiszter engedélyével alakulhat; tehát már a megalakulás során érvényesítheti a pénzügyminiszter a közérdekből szükséges kívánalmakat. A már működő építő­takarékvállalatok is kötelesek a P. K.-nál, illetőleg az 0. K. H.-nél bejelentést tenni s ebben a vállalat üzlettervét, valamint az építő­takarékügyletek általános feltételeit is közölni kell. A pénzügyminiszter a vállalatokat működésük során is fel­ügyelet alatt tartja. Üzletvitelüket és ügykezelésüket a P. K., illetőleg az O. K. H. bármikor megvizsgálhatja és a vizsgálat eredményéről a pénzügyminiszternek jelentést tehet. A pénzügy­miniszter a befizetők betéteinek biztonsága érdekében az üzlet­viteli és ügykezelési feltételeknek módosítását kívánhatja és meg­határozhatja a mérlegszerkesztés szabályait is. Már korábban utaltunk arra, hogy a vállalat ügyviteli és üzletviteli feltételeinek módosítása még a fennálló építőtakarékszerződéseket is érintheti. A végső eszköz a pénzügyminiszter kezében a vállalat kény­szerfelszámolásának elrendelése. A törvényjavaslat az állami felügyelet során minden építő­takarékvállalat tekintetében a P. K.-ra bízott feladatot, a kép­viselőház bizottsága azonban jónak látta a P. K.-ra ruházott tennivalókat a szövetkezet alakjában szervezett építőtakarék­vállalatok tekintetében az O. K. H.-re bízni. Csak helyeselhető a bizottságnak ez a módosítása, mert összhangban van a hitel­szövetkezetek ellenőrzési rendszerével. A szövegezés tekintetében azonban célszerű lett volna legalább a büntetőrendelkezéseknél (26. § 3. pont) a P. K. mellett az O. K. H.-ről is említést tenni a tényálladék határozottsága érdekében. Az építőtakaréküzlet szabályozásának módjával szemben álta­lában nem volt ellenvetés az országgyűlésen. Remélhető, hogy a gazdasági élet is éppen olyan megértéssel fogadja az új törvényt. Ez a kedvező fogadtatás biztató jele annak, hogy a törvény helyes úton halad hiteljogunk fejlesztésében s hozzá fog járulni ahhoz, hogy részvényjogunk reformja alkalmával a hites könyvvizsgálat mint már a részleteiben is kipróbált intézmény legyen az új rész­vényjogba beiktatható. Sövényházy Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents