Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 4. szám

210 az árdrágító visszaélésekről szóló 1920. évi XV. t.-c.-re (1. § 4. bek.), a vámjogról szóló 1924. évi XIX. t.-c. 151. §-ára, amely a kísérlet büntetését is egyenlősíti a bevégzett cselekmény büntetésével, végül az 1940. évi XVIII. t.-c. 5. §-ára. Maga a tétel logikusan folyik a gazdasági bűncselekmények veszélyeztető jellegéből. Ha ugyanis igaz az, hogy a gazdasági élet veszélyeztetése a jellemzője az ily cselekményeknek, úgy a cselekményt már a veszély időpontjában befejezettnek is kell tekinteni. A veszély megléte pedig már akkor adva van, midőn a cselekmény elkövetője a cselekmény véghezvitelét megkezdi. Tételes jogunkban persze zavarólag hat, hogy a kísérlet büntethetőségének kérdése csak a vétséggé nyilvánított cselekményekkel kapcsolatban merülhet fel, holott a gazdasági bűncselekmények között szép számmal vannak kihágások is. Főleg ezen a ponton ütközik ki tételes jogunknak az a fogyatékossága, hogy nélkülözzük benne a gazdasági bűncselekmények egységes szemléletből kiinduló átfogó oly szabályozását, mely tisztázná azt a kérdést, mennyiben hozza magával az ily deliktumok különleges jellege a büntetőjog általános tételei bizonyos módosításának szükségességét. Nem tartom kizártnak, hogy az általános büntetőjognak a gazdasági élet szükségletei által vezetett szemlélete éppen a most érintett vonatkozásban fog hozzájárulni az általános büntetőjog továbbfejlesztéséhez, olyanféle szerepet töltvén be, mint aminőt az általános magánjog körében pl. a munkajog betöltött s napjainkban is betölt.25 2. A fentebb második helyen jelzett alaptétel szerint kihágás is lehet gazdasági bűncselekmény. Első tekintetre ugyan talán kétség merülhet fel a tekintetben, lehet-e egyáltalában a kihágásnak minősített ily csekélyebb súlyú cselekményekkel kapcsolatban is a nemzeti gazdálkodás veszélyeztetéséről beszélni. Nézetem szerint az igenlő választ két meggondolás támasztja alá : Az egyik az, hogy a gazdasági bűncselekmény fogalma szempontjából az irány a döntő, amelyben a cselekmény elkövetője hatni akar. Ez pedig csekélyebb súlyú magatartásokkal kapcsolatban is fennforoghat. A másik az, hogy újabb jogfejlődésünk jelentékeny részben elmosta már azt az értékelési különböztetést, amelyet kihágási büntetőkódexünk megtett akkor, midőn a kihágásokat a bűntettektői és vétségektől nemcsak súlyosság szerint, de minőségileg is lényegesen eltérő magatartások gyanánt állapította meg. Folyománya ez főként az állami beavatkozás rendszerének, amelynek eredményeként a mai kihágások jórésze nem egyszerű szabálytalanság, hanem 25 így Siegert is, id. mű 16. \.