Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 3. szám - Hitelvédelem

161 csődje esetében a trust-be adott vagyontárgyak tulajdonosait törvényes zálogjog illeti meg. A takarékbetétbiztosítás intézményes bevezetésére Csehszlovákia, valamint az Egyesült Államok banktörvényeiben látunk példát. A csehszlovák jogalkotás az „általános alap" és a „külön alap" létesítésével kívánt ezen alapok terhére a takarékbetétgyűjtéssel foglalkozó intézeteken fizetési nehézségeik esetén segíteni. Az alapok dotációja részben az egyes intézetek által fizetett (az „általános alap" esetében a betétesekre áthárítható) járulékokból, részben pedig az állam hozzájárulásaiból történt. Nem tartozik témánk körébe, hogy az alapok működésénél mennyire érvényesültek inkább politikai, mint gazdasági szempontok. Emellett azonban e konstrukció főhibáját abban láthatjuk, hogy bár a járulékok fizetése kétségtelenül ott is a betétesek terhére történt, ahol azt nem vonták le a betéti kamatból (hiszen a bank regie-jének emelkedése már önmagában nyomja a betéti kamatnívót), mégis sem a bank, sem a betétesek nem követelhették a támogatás folyósítását, mert afelett az alap vezetősége saját belátása szerint döntött. Ezt tehát csak kiindulópontjában lehet takarékbetétbiztosítási intézménynek tekinteni, jogi vagy gazdasági értelemben véve azonban nem. Az Északamerikai Egyesült Államok törvényhozása 1935-ben valósította meg a kötelező takarékbiztosítás intézményét, a Federal Deposit Insurance Corporation létesítésével. E takarékbetétbiztosító intézmény alaptőkéje egyrészt a kincstár, másrészt a bankok jegyzéseiből gyűlt össze és az intézmény automatikusan biztosítja a bankoknál elhelyezett takarékbetéteket egyenként legfeljebb 5000 dollár erejéig. Ezt már szorosabb értelemben vett takarékbiztosításnak tekinthetjük, mert itt a betétesnek bírói úton érvényesíthető igénye keletkezik betéte 5000 dollárig terjedő, tehát törvényileg biztosított részének kifizetésére a Federal Deposit Insurance Corporation-nel szemben. A takarékbetéteseknek törvényes zálogjoggal való biztosítása csőd esetén megnehezítheti a csődvagyon értékesítését. Célszerűbbnek látszik tehát a takarékbetéteseknek a csődhitelezők körében oly előnyös csődhányadot biztosítani, amely az egyes takarékbetétek összegének nagyságával fordított, az általános csődhányad nagyságával pedig egyenes arányban növekvő kulcs szerint emelkedik. Mint láttuk, az irányított hitelpolitikának első feladata a hitelszervezet egyedeinek szelekciójában s az így kiválasztott egyedekből összetevődő és a gazdasági élet szükségleteihez méretezett hitelszervezet kialakításában, második feladata pedig az így szelektált intézetek szakavatott, gondos ügyvitelének és üzletvitelének s ezzel a kialakított hitelszervezet zavartalan és minden eshetőségre felkészült funkcionálásának biztosításában áll. E két feladat végrehajtása elengedhetetlen előfeltétele az irányított