Gazdasági jog, 1941 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1941 / 2. szám - A "veszély" kérdése adás-vételnél a római jogban. Custodia felelősség [könyvismertetés]

118 Élesen meg kell különböztetni a veszélyviseléstől a felelősség kérdését, olyannyira, hogy az egyik a másikat kizárja ; az előbbinél mindig vétlen kárveszélyről van szó, míg az utóbbinál olyan kárról, amely egyik vagy másik félnek vétkességére — legyen az akár szándékos, akár gondatlan — lévén visszavezethető, annak terhére felróható s így az ebből származó vagyoni következmények egészben őt fogják terhelni. Ezért nagyon helyesen határozza meg a szerző a „veszély" jogi fogalmát : „az olyan kárral fenyegető jövőbeli esemény lehetősége, amelynek bekövetkezése senkinek sem róható fel, amelyért tehát senki sem tartozik felelősséggel." Ez ellen a szövegezés ellen legfeljebb az hozható fel, hogy nagyon érezhető benne a „véletlen"nek domináns szerepe ; ha ez utóbbit behelyettesítenők a „vétlen" gondolatával és a „senki sem" helyett azt mondanók, hogy „egyik szerződő fél sem", akkor talán még szabatosabb volna a fogalom-meghatározás. Pontosan bevilágít a szerző a kérdés mélyébe, midőn ezt abban látja, hogy adásvételnél ki viseli a vételár megfizetésének veszélyét, ha a vétel tárgya a teljesítés előtt elpusztul és ennek következtében a teljesítés vétlenül lehetetlenné válik. (U. n. Preisgefahr, ami a jelen esetben egyértelmű a Gegenleistungsgefahr-ral.) Kifejti, hogy egészen másként alakul a veszélyviselés kérdése a generikus és a specifikus vételnél (genus perire non censetur), továbbá találóan állítja szembe egymással az abszolút és relatív, a jogi, a gazdasági és a logikai lehetetlenülés eseteit. Felállítja azt a tételt, hogy a gazdasági lehetetlenülést egészen ki kell kapcsolni a veszélyviselés problémaköréből, mert a kettő között semmi összefüggés nincs. Ezt a tételt ily éles formában nem tudnók magunkévá tenni, mert ilyen esetben is viseli a vevő legalább is az in intaegrum restitucio veszélyét, ami adott esetben reá nézve nagyon is hátrányos lehet, gondoljunk például arra, hogy egész jövő életét és gazdasági exisztenciáját már a megkötött vételre tekintettel rendezte be, hogy e végből pénzzé tette egész vagyonát, drága hitelt vett igénybe stb. s most a restitucio következtében mindez összeomlik, kárba vész. A továbbiak során a szerző megszűkíti a kitűzött témát és kizárólag a „custodia" — felelősség — kérdését tárgyalja a római jogban és pedig a jogfejlődés történelmi megvilágításában. Kimutatja, hogy az eladó custodia (= megőrzési) felelőssége a klasszikus római jogban az elképzelhető legszigorúbb valóságos tárgyi felelősség volt, s amíg a megvett tárgy bármily okból az eladó birtokában maradt, felelt minden kárért, még a casusért is, egyedül a vis maiorért nem. Ennek a kérdésnek jogtörténeti fejlődését, majd átalakulását számos, részben ismert, részben önálló kutatásra valló forráshelyek boncolása kapcsán ismerteti, minek során mindenütt mélyenjáró és a kutató jogtudomány legkényesebb igényeit is kielégítő szövegkritikát alkalmaz, párhuzamosan ismertetve a kérdésnek igen gazdag német, francia és olasz szakirodalmát, de nem riadva vissza azoknak bátor bírálatától sem. így vezeti rá az olvasót arra, hogy a későbbi századokban kialakult justinianusi jogban a custodia-felelősség tárgyi szigora lényegesen enyhült és a diligentia, illetve culpa in custodiendo döntő szerepe lépett előtérbe. Bár a szerző művének alapjául az adásvételi ügyletet vette, fejtegetései során kimutatja, hogy a custodia-felelősség nemcsak az eladót, hanem a bérbeadót is terhelte, sőt a vállalkozót is a neki átadott anyagért. A római