Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A vállalati vezetők büntetőjogi felelőssége az új társulati adótörvény alapján

631 A kivételes hatalomnak a köz érdekében való ilyen gyakorlására számtalan példát láttunk a világháborúban, valamint a most folyó háborúban a Németország által békésen — mint pl. Dánia — vagy fegyverrel — mint pl. Belgium, Hollandia — megszállt országokban, ahol az üzemek, ipartelepek tulajdonosai legtöbbször elmenekültek, vagy ha ott is maradtak, természetszerűleg ellenséges indulattal, szabotázzsal, vagy legalábbis teljesen passzív magatartással fogadták a megszállókat. Erdély egy része és Kelet-Magyarország hazatért a Szent Koronához, magyar fiai túláradó örömmel fogadták a lélekben soha el nem ismert román uralom végét és hogy a vezérkar főnöke — nagyon helyesen — ezt az inkább fegyveres mérkőzés közben elfoglalt ellenséges területre szabott rendeletet kiadta, annak az oka abban az aggodalomban rejlett, hogy a visszacsatolt területeken maradó román üzemek és vállalatok tulajdonosai, vagy román vezetői megkísérlik akár szabotázzsal, akár az üzemek bezárásával a termelés folytonosságát megakadályozni, aminek pedig nemcsak a visszatért részek, hanem az egész ország súlyos kárát vallotta volna. Ilyen munkamegzavarások azonban általában nem történtek. Az a körülmény, hogy a rendelet korlátlan hatalmat ad a hatósági vezető kezébe, mutatja a rendelet átmeneti jellegét és azt, hogy a rendelet tulajdonképpen meg akarja könnyíteni a vállalatoknak és üzemeknek a bekapcsolódását a magyar gazdasági életbe. A kirendelt hatósági vezetőknek — mint fentebb ismertettem — módjukban áll a vállalat terhére szolgálati jogviszonyokat létesíteni, módosítani és megszüntetni. A rendeletnek ez a felhatalmazása érinti legjobban magánjogi és munkajogi vonatkozásban a vállalatokat és ezért kell ezzel a kérdéssel nekünk is jogi szempontból foglalkozni. A szolgálati jogviszonyokat jogrendszerünkben a munkaadó bármikor megszüntetheti, még pedig vagy azonnali hatályú felmondással, ha az ipartörvényben, illetőleg a bírói gyakorlatban kialakult azonnali felmondási okok valamelyike fennforog, vagy pedig szerződés szerinti, vagy törvényes felmondási idő közbevetésével. A két felmondás között az alkalmazott és a munkaadó szempontjából óriási különbség van, miután a jogosan történő azonnali hatályú elbocsájtásnál az alkalmazottnak a törvényben vagy szerződésben biztosított járandóságát nem kell kifizetni, míg a másik esetben a vállalat köteles az alkalmazottnak felmondási idő, végkielégítés stb. címén járó igényét kielégíteni. A honvéd vezérkari rendelet a szolgálati jogviszony megszüntetésével kapcsolatban mindezekről nem intézkedik, aminek az oka valószínűleg az, hogy a szolgálati viszony megszüntetését főkép olyanokkal szemben akarták gyakorolni, akik munkahelyüket a honvédség bevonulása előtt elhagyva, Romániába költöztek. Az ilyen alkalmazottak tulajdonképpen maguk szüntették meg az alkalmazotti jogviszonyt, járandóságuk ennek-