Gazdasági jog, 1940 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1940 / 9. szám
Horthy Miklós 1920—1940 Amikor az őszirózsás forradalomban akadt magyar hadügyminiszter, aki elkiáltotta, hogy: „nem akarok katonát látni" — kétségbeesetten pillantottuk meg a szörnyű szakadékot, amely az országot is elnyeléssel fenyegette. Amikor pedig 7979 borongós őszén egy nemes tekintetű, igaz magyar Katona bevonult fehér lován Budapestre és követte Öt a számban kicsiny, de lélekben és elszántságban annál nagyobb nemzeti hadsereg - reménykedő bizakodás töltötte el lelkünket. Eltűnt a kétségbeesés, a reménytelenség dermesztő hangulata. Feltámadt a magyar élni akarás. Munkára leszültek az izmok. Es a meggyötört, az áljelszavak keresztjére felfeszített magyar lélek ismét megtalálta önmagát a nemzeti érzésben és az örökké érvényes keresztény erkölcsben. Mert megszületett a Nemzet Vezére : a tehetség, az igazság, az elhivatottság 'jogán! Aki minden gondolatát, minden erejét, minden pillanatát az elbukott és meggyalázott ország megmentésének, felemelésének és megerősítésének szentelte. A hűsz éves önfeláldozó munka megtermetté gyümölcsét. Magyarországot ma mindenütt tisztelettel és elismeréssel veszik körül. A trianoni bilincsekkel megkötözött és a hazugság keselyűivel marcangolt csonka Magyarország megnagyobbodott, megerősödött és az új európai viharban is Istenbe vetett szilárd hittel, magabízó nyugalommal dolgozik a szebb és boldogabb jövőért. Mindezt annak köszönjük, hogy a Jó Isten, mely elesettségünkben felénk nyújtotta segítő kezét; megajándékozott bennünket Horthy Miklóssal. A gyermeki hálát fohásszal kisérjük. Áldja meg Öt még hosszú boldog élettel, hogy úgy fejezhesse be élete nagy művét, amint azt ezelőtt húsz esztendővel megálmodta. 10